2017. december 31., vasárnap

Milyen volt 2017? | Személyes


Most, hogy visszaolvastam a 2016-os évem (ITT irtam róla) olyan mintha idén semmi nem történt volna velünk. Pedig azért voltak érdekességek, hullámvölgyek meg persze szuper pillanatok is. Most nem fogom havi bontásban részletezni az évet, inkább kiragadok egy-két szösszenetet belőle, amik a legemlékezetesebbek voltak.

Instagram #2017bestnine Beautycrumbsblog

Januárban ünnepelte Szofi a második szülinapját. Nagyon izgultam, nagy családi ebéddel készültem ezúttal ugyanis otthon tartottuk végre, nálunk. Előző héten Szofi picit beteg volt ugyan, de hétvégére túl volt rajta, igy semmi sem állt az ünneplés útjába. Egy apró dolgot kivéve, amin azt hittem nagyon sokáig nem fogom magam túltenni...szüleim nem jöttek el. Úgy voltak vele hogy biztos még beteg a gyerek, pedig kedden beszéltünk és mondtam hogy hétvégén megtartjuk a szülinapot, de anyu szerint abban maradtunk hogy pénteken hivom még és lefixáljuk. Nos, szerintem ez nem igy történt, és mivel nem hivtam pénteken, persze ő se engem mert annyira azért nem érdekelte hogy beteg-e még Szofi...igy vasárnap fél 1-kor telefonáltam nekik hogy hol vannak már, a válasz: otthon. Úgy látszik nekünk mindig jut valami extra az év első hónapjára.

9 hónap bent - 9 hónap kint 

A következő hetek várakozással teltek, vártuk Fannit. Véglegesitettük a babaszobát (ITT irtam róla). Az utolsó pár hétben ráadásul kimélnem kellett magamat, de igy is előbb érkezett Fanni kb 2 héttel, inditott szüléssel. Erről már ITT irtam részletesen, nem akarom megismételni, összességében egy nagyon jó élmény volt a második szülésem. Innentől kezdve nem nagyon szóltak másról a napjaim csak a babázásról, meg Szofiról, sokat játszottunk, próbáltam megtalálni az egyensúlyt Fanni, Szofi, Én és a család között. Ami igy több hónap távlatából úgy tűnik nem igazán, vagy nem mindig jól sikerült. Az első 4-5 hónap teljesen jól alakult, voltak kisebb-nagyobb "csatáink" Szofival, de ezt természetesnek vettem hiszen talán neki volt a legnehezebb belerázódni ebbe az új helyzetbe. Aztán nyár elején már fogytán volt az energiám, kimerültek a tartalékaim és újratölteni esélyem nem volt. Szofi is egyre inkább igényelt volna engem, viszont Fanninak meg véget ért az eszik-alszik korszak... szóval elég nehéz volt ez az időszak nekem. Ekkor gondoltuk először hogy Szofinak talán jót tenne ha közösségbe járna és vele egykorú gyerekekkel tudna játszani. Ugyanis a legnagyobb problémám az volt hogy gyakorlatilag nulla percet volt el akkoriban egyedül. Semmi nem kötötte le, szó szerint lehúzta rólam a nadrágot főzés közben hogy menjek már játszani. Udvarra nem ment ki egyedül, se a medence se a mesenézés, semmi nem érdekelte egyedül. Ha leültem mellé akkor minden rendben volt, de hát egy pici babával meg egy háztartással azért nem tudom a nap 24 óráját játékkal tölteni. Voltak próbálkozások erre, pár hétig próbáltam a lehető legtöbbet vele tölteni (ITT irtam róla hogyan szerveztem közös programokat) de nem volt célravezető. 

Augusztus elején úgy döntöttünk mégiscsak próbáljunk meg pár napot nyaralni két gyerekkel. Meglepően jól sikerült a dolog, Szofi mondjuk hozta a szokásos formáját, de legalább már felvette a karúszókat. Fanni pedig jól elnézelődött a parton, sétálgattunk és még a nyilvános szoptatást is meg tudtam oldani a kis szélsátorban. Alig várom hogy jövőre is menjünk, szerintem ugyan ide fogunk menni mert nagyon gyerekbarát a strand és cuki kis városka Alsóörs, nagyon jól éreztük magunkat. Egyébként a nyaralás alatt/után döntöttem el hogy komolyan neki kell állnom valamiféle fogyókúrának, ugyanis pont egy fárasztó strandolós nap után rákattintottam a H&M webshopra és rendeltem magamnak egy szuperakciós farmert 46-os méretben. Ugyanis nyaralás előtt voltunk vásárolgatni és ott már néztem nadrágokat de a 44-es nem jött rám, ettől totálisan kiborultam. Mikor hazaértünk másnap megjött a farmer és hát ez sem jött rám. Két napig sirtam. Aztán eldöntöttem nem küldöm vissza, belefogyok "ha addig élek is". Semmi extrát nem csináltam/csinálok egyébként csak elhagytam a cukrot és a cukros dolgokat (persze karácsonykor felfüggesztettem részben) nem eszek kenyeret és kb semmilyen pékárut, vagy csak teljes kirőrlésűt. Emellett otthon tornázom és sokat járunk sétálni is. Ennyi. Már az első hét sikeres volt, igy megfogadtam ha elérem a 65 kg elsődleges célt akkor meglepem magam egy rég vágyott táskával. Ez 7 kg minuszt jelentett és sikerült november végére elérni. Megvan a következő célom is már :)

Közben Szofit nem vették fel az oviba "helyhiány" miatt. Elmentünk hát a közeli családi napközibe körülnézni, érdeklődni. Bevallom kettős érzéseim voltak a dologgal kapcsolatban. Először is lelkiismeret furdalásom volt amiatt hogy be akarom adni mert itthon már nem tudom lekötni. Bántott az is hogy még nincs 3 éves, nem lenne neki ez kötelező és hát egy kisebb vagyont kellett volna otthagyni. Addig-addig gondolkodtunk rajta hogy egyik nap mikor felhivtuk az ovit hogy januártól mehet-e Szofi, azt mondták igen. Szóval igy elvetettük a családi napközit. Jelenleg pedig nagyon izgulok hogy fog neki tetszeni az óvoda. Olyan furcsa belegondolni hogy nem hozzám fog szaladni ha szomjas, nem nekem szól hogy wc-re kell menni, nem én adom neki az ebédet... Ugyanakkor bizom benne hogy lesznek társai a játékban, az egész napos fogócskában, bújócskában, focizásban meg hasonlók :)

Nagyon izgalmas és mozgalmas volt ez az évünk is. Remélem a jövő év már nyugisabb lesz, nem bánnám ha tényleg semmi de semmi nem történne velünk :) csak élnénk boldogságban, nyugalomban és persze egészségben. Remélem Nektek is szuper évetek volt és várjátok már hogy egy mégjobb év kezdődjön :)

Boldog új évet kivánok!

2017. december 14., csütörtök

Anyának is jár a téli szünet! | #momlife


Már hetek óta azon jár az agyam hogy még ezt kéne csinálni, meg azt is, jó lenne ide meg oda is elmenni, és persze a házimunka meg a torna és az irás meg a videózás...és folytathatnám még a sort, de inkább azt mondom ÁLLJ! Téli szünetre mentem!


Mivel anya nem vonhatja ki magát teljesen a forgalomból igy inkább arról van szó hogyan próbálok magamnak több időt felszabaditani. Könnyen van az aki számithat a nagyikra, 1-2-3 napra is akár mentesitve lehet a gyerek/ek alól, ezzel lehetőséget nyerve az előre főzésre, nagyobb takaritásra vagy simán csak a kikapcsolódásra. Nálunk ilyen sajnos nincs, úgyhogy beosztással kell élnem, minden napra csak egy kicsi jut mindenből, a pihenésből is meg a "kötelezettségekből" is. Nézzük én hogyan osztom be az időmet hogy a két gyerek mellett hogy jusson is és maradjon is.


1. A házimunka

Sosem voltam az a nagytakaritós fajta, én inkább felosztom több kisebb egységre a teendőket. Az lehet hogy mire végig érek a házon már akár kezdhetném is elölről, de ez pont igy év vége felé egyáltalán nem érdekel. Az ablakokat már megpucoltam az utolsó szép őszi napok egyikén, a szőnyegeken is átmentem mát tisztitógéppel valamikor novemberben, a szekrények teteje is akkortájt került portalanitásra, a többi meg majd szépen fokozatosan. Nálam alap hogy a karácsony előtti pár napban és főleg 24-én már ilyesmivel nem foglalatoskodom. Valamint azt vallom hogy ha nem hanyagoljuk el totálisan egyik helyiség tisztántartását sem, akkor karácsonykor pont elég lesz például kicsit "bespriccelni" a zuhanykabint és leöbliteni, áttörölni a kritikusabb területeket, egy lazát porszivózni és már kész is a karácsonyi takaritás.


2. Sütés-főzés

Mivel mi 24-én itthon leszünk négyesben ezért minimálisan valami kis ünnepi fogást össze szoktam dobni. Nem kell semmi extrára gondolni, tavaly például sima rántott hal volt (gyereknek halrudacska) és hozzá francia saláta. Sütinek mézeskalács és egy kis kókusztekercs. Ez nálunk évek óta igy volt. Idén újitok kicsit de ez is egyszerű lesz, lazac roston zöldfűszeres tejszines mártással, friss salátával, és piskótatekercs lesz a mézeskalács mellé. Ennyike. Ez sem fog elfogyni mert 24-én diszitjük a fát és ez minden izgalmával elnyomja az éhségünket. Tapasztalat ez is. Nyilván mindenki a saját családjának az igényeit vegye alapul, de nem most kell túlteljesiteni, a nyugalom sokkal fontosabb. Abban a szerencsés helyzetben vagyok hogy az utána következő két napban mi megyünk a rokonokhoz és nem ők jönnek, igy a további karácsonyi főzőcskézést megúsztam :) A süteményeket természetesen előbb el szoktam késziteni, főleg a mézeskalácsot, de a piskótatekercset is szerintem már előző nap meg fogom sütni, igy legalább esélye lesz elfogyni a nagyi bejglije előtt. A karácsony előtti pár napban pedig minimálisra csökkentem a főzéssel töltött időt, legalább a gyomrunk is pihen egy kicsit a "nagy hajrá" előtt. Például ilyeneket főzök akkor: tojásleves, sajtos-tejfölös tészta, cézársaláta, rántott sajt (mirelit), főzelékek. Csak semmi bonyolult vagy időigényes!


3. Énidő

Ha már az első pontban felszabaditottam némi időt a minimálisra vett takaritással, a második pontban pedig a könnyű ételekkel, akkor a karácsonyt megelőző napokban végre jut pár óra igazán magamra is! Már feltankoltam női magazinokkal és karácsonyi főzős újságokkal, fürdősóval, ezek egy jó hosszú esti lazitás résztvevői lesznek. Mivel párom itthon lesz szabadságon azon a héten igy némi gyerekmentes szabadidőt is beiktatok. Szeretek csak úgy sétálgatni szépen feldiszitett bevásárlóközpontban, olyan jó hogy arra nézek amerre akarok (és nem arra amerre a gyerek rohan), bármilyen üzletbe bemehetek (vigyázat szép tányérok, jövök!) és a saját tempómban haladhatok. Jó lenne eljutni fodrászhoz is, meg kivasalni néhány ruhánkat hogy az ünnepi asztalhoz ne gyűrötten üljünk. Bár ez huszadrangú, lásd első pont!


Nagyon boldog, laza ünnepi készülődést kivánok Nektek!


2017. december 12., kedd

Hétköznapi vlog (+VIDEÓ)


Sziasztok! Ez ismét egy vlog videó lett erre a hétre, vagyis kicsit megcsúsztam vele, de nem volt egyszerű nekem ez az utóbbi pár nap.


A videó most is mentes minden "fancy" és "trendi" dologtól, otthon vagyunk, főzünk meg ilyesmik, és egy kis unboxing is befigyel. Ha kiváncsi vagy rá itt megnézheted:


2017. december 11., hétfő

Őssejtek a bőrünk szolgálatában


Ma már számtalan területen találkozhatunk az őssejtek jótékony hatásaival, igy nem csoda hogy a kozmetikumokba is "bevették magukat". Én a Fytofontana-nál hallottam először ilyen őssejtes szépségápolási termékekről és nagyon örülök hogy lehetőségem nyilt kipróbálni őket.


Még mielőtt valaki "rosszra" gondolna, ezek a termékek növényi őssejteket tartalmaznak (tehát nem emberi és/vagy állati eredetűeket) sőt, nem is konkrétan azok, hanem az általuk kiválasztott anyagok kivonata kerül bele a termékekbe. Mivel ezek a növényi őssejtek hasonló genetikai tulajdonságokkal rendelkeznek mint az emberi őssejtek, ezért hatékonyan alkalmazhatóak bőrünk fiatalságának, vitalitásának megőrzéséhez. 

Én két terméket kaptam tesztelésre, az egyik egy szemkörnyékápoló a másik pedig egy arctisztitó gél. Mindkettő a ráncok mérséklésére lett kitalálva.


Fytofontana stem cells eyecontour


"Ez a szérum a finom és érzékeny szemkörnyék ápolására lett kifejlesztve. A gondosan kiválogatott hatóanyagokat egyedi kombinációban tartalmazza, melyek csökkentik a szemkörnyéki ráncokat, fokozzák a bőr rugalmasságát és feltöltik a folyamatos megújuláshoz szükséges anyagokkal. 
A mimikai ráncok csökkentéséért a készítmény az őssejtes hatóanyagokon túl kombinálva van intenziv ranctalanitó hatással biró peptidekkel is. Ezek a peptidek a botulotoxin injekciókhoz hasonlóan fejtik ki hatásukat, mérsékelik a mimikai izmok összehúzódását, ezáltal csökkentik a szemkörnyéki mimikai ráncokat. A kollagén és az elasztin olyan anyagok, melyek a bőr tömörségéért és rugalmasságáért felelősek. A TrioStem3 és az új generációs peptidek gonoskodnak pótlásukról, ezáltal támogatják a ráncok feltöltését."

A csomagolása nagyon impozáns, igazán luxus kinézete van. Szerencsére műanyag mert egyrészt könyebb, másrészt általában kicsúsznak a dolgok a kezemből és a mosdóban landolnak, na ennek akár törés is lehet a vége ha üvegről van szó. De szerencsére itt nem. Az adagolója pumpás, egy ici-pici csövön jön ki a krém. Mivel nem folyékony hanem inkább kicsit testesebb, tömörebb az állaga igy nem folyik végig a tubus falán, nem csöpög, szeretem ezt a kivitelt. Viszont nekem egy pumpálásnyi mennyiség elég sok kimondottan csak a szemkörnyékemre koncentrálva, igy én viszek fel belőle az egyéb "ráncosabb" területekre is: szám környékére, homlokomra sőt még a nyakamra is olykor. Próbáltam már kisebbet nyomni a pumpán, működik úgy is, csak rendszerint elfelejtem ezt az opciót :) A krém kicsit csillogós és eszméletlenül erős az illata, ez most talán az egyetlen olyan termék már régóta amit estére nem tudok használni az illata miatt. Nappal nincs vele ilyen gondom, akkor is erősnek érzem, de nem zavar. A szemkörnyékem sokkal kipihentebb képet mutat mióta ezt használom és talán még a homlokomon is látszik némi javulás. Mióta ezt használom sokkal kevésbé "alszom el" a bőröm, tudjátok mikor a párna is nyomot hagy a kényes helyeken. Könnyen beszivódik és nem hagy ragacsos érzetet, lehet utána hamar sminkelni is.


Fytofontana stem cells pure wrinkle


"A termék hatékonyan és kíméletesen tisztítja meg az arcbőrt a sminktől és a mindennapi szennyeződésektől, anélkül, hogy azt túlzottan kiszárítaná. A tisztítógél 8 féle gyógynövényt tartalmaz, melyek nyugtatják és ápolják a bőrt. Mindemellett nagy hangsúlyt fektet a mimikai ráncok csökkentésére és a bőr feszességének megtartására.
A mimikai ráncok csökkentésére a készítmény az őssejtes hatóanyagokon túl, ránctalanító peptideket is tartalmaz. Ezek a peptidek a botulotoxin injekciókhoz hasonlóan fejtik ki hatásukat, mérséklik a mimikai izmok összehúzódását, csökkentve a mimikai ráncokat. A kollagén és az elasztin olyan anyagok, melyek a bőr tömörségéért és rugalmasságáért felelősek. A TrioStem3 Complex és az új generációs peptidek gonoskodnak pótlásukról, ezáltal támogatják a ráncok feltöltését. kiszerelés: 125 ml"

Szeretem ha egy arctisztitóba is tesznek ránctalanitó összetevőket, mert igy kicsit többnek érzem tőle az arcápolási rutinom eme részét, minthogy csak tiszta legyen a bőröm. Ez már üvegből van, szóval úgy bánok vele mint a hímes tojással... Szintén pumpás az adagolója, viszont ha nem vizszintesen tartom nyomás közben az üveget akkor össze-vissza pötyögteti a terméket. Szóval ezt szokni kellett kicsit, de nagyon érdekes egyébként, mert azt vártam volna hogy egy hígabb, szérum szerű állaga lesz, de nem. Apró kis zselés szerű pöttyöket nyom ki az adagoló, én három pöttyel szoktam megmosni az arcom, először benedvesitem a bőrt, aztán felviszem a tisztitó gélt - jó alaposan átmasszirozom vele a bőrt - majd lemosom. Ennek nagyon kellemes az illata, általában este használom, vagy ha reggel azt látom hogy a sminkem nem szedtem le rendesen az este (...). A sminklemosót nálam nem helyettesiti, mert a spirált úgy vettem észre nem igazán szedi le, viszont az arcomról maradéktalanul leviszi a BB krémet. A bőröm puha tapintású lesz utána, nem húzódik, sőt kicsit olyan érzés mintha egy szérummal már előkezeltem volna krémezés előtt.




A Fytofontana termékeket a Herbaltrade webáruházból tudjátok megrendelni.

2017. december 5., kedd

Aktiválom a fiatalságom - Lancome Génifique utazószett | Teszt


Nagyon szeretem az utazószetteket, mert igy kedvező áron próbálhatok ki kozmetikumokat, különösen ha ilyen prémium kategóriás márkáról van szó. Meg persze jól jönnek utazáskor a neszesszerbe is :)


A Genifique szérum a Lancome ikonikus terméke, világszerte az egyik legnagyobb példányszámban eladott termékük és számos dijat is nyertek vele. Igy tehát nem csoda hogy én is vágytam rá hogy kipróbálhassam és ennek a kis szettnek köszönhetően a hozzá tartozó krémet is ki tudtam próbálni. A szett harmadik eleme a szintén hires Hypnose doll eyes szempillaspirál, ami egyszerűen mennyei, azt hiszem ez a legjobb szó rá. Nézzük őket részletesebben!


Ezek a fiatalság aktiváló termékek lágy formulát kaptak, szerencsére nem evidens náluk az hogy ha a ráncok ellen harcolunk akkor valami massziv krémmel kell előrukkolni. Mindkettő lágy textúrájú, könnyen kenhető és gyorsan beszivódó termék. A szérum illatmentes, én legalább is nem éreztem rajta semmit, ami óriási piros pont, mert utálom ha valami tolakodó illatot kell este az arcomra kenni, mert én a szérumot este használom. Lágy, már-már vizszerű állaga van, nagyon kevés is elég belőle, ezt a kis tubust kb egy hónapig tudtam használni! És igen imádtam! Önmagában is szuper volt, egy könnyed hidratálást adott a bőrömnek, ugyan sminkelni nem próbáltam rá (mint irtam este használtam) de szerintem tökéletes sminkalap is lehet.

A nappali krém tökéletesen kiegésziti, bár én ezt is estére használtam. Közepesen sűrű a textúrája, az illata kellemes, enyhe, éjszakára is elviselhető. Könnyen beszivódik és nem hagy ragacsos érzetet - bár ez utóbbit nappal próbálva picit éreztem utána. A szérummal együtt használva valami fantasztikus amit a bőrömmel műveltek! Ragyogó és élettel teli lett tőlük, elmúlt a téli szürke kinézetem és még az apróbb ráncokat is simábbnak látom azóta.


A szett harmadik tagja ez a szempillaspirál, ami hagyományos, elvékonyodó kefével rendelkezik. Első ránézésre semmi extra, első próbára viszont WOW! Ilyen csodásan szétválasztott és ívelt pilláim sem voltak mostanság! Szerintem inkább hosszabbitásban jeleskedik és egy picit dúsitásban, olyan lesz tőle a szempillám mintha felturbóztam volna néhány mű tinccsel.


Ti próbáltátok már valamelyik terméket ezek közül?

2017. december 4., hétfő

Elfogyott termékek - 2017 ősz (+VIDEÓ)


Ezúttal tényleg elég nagy mennyiségű üres flakont sikerült összegyűjtenem, szóval már nagyon vártam hogy megszabaduljak tőlük.



A sok flakon mellett sok-sok tasak is összegyűlt, ugyanis tetőzni látszik a fátyolmaszk szenvedélyem, rengeteget próbáltam mostanság. Sokukról volt már teszt a blogon, a videó leirásában megtaláljátok a linkeket. Ha pedig érdekel részletesen hogy miket fogyasztottam el az elmúlt időszakban akkor katt a videóra!



Ti is sok mindent használtatok el mostanában?

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
 

Beautycrumbs Copyright © 2011 -- Template created by Beautycrumbs -- Powered by Blogger