2017. október 30., hétfő

3 benti kreatív játéktipp az esős időre | #momlife


Gondolom nem én vagyok egyedül aki tart picit a rossz időtől, amikor nemhogy egész nap, de egy órácskára sem lehet kimenni a gyerekkel. Bevallom ha esik és még fúj is a szél, akkor mi maximum a nyitott ablaknál szívjuk a friss levegőt. Na de hogyan kössünk le bent egy örökmozgó gyereket?



Adott egy közel 3 éves gyermek, akinek elég nagy a mozgásigénye és egyedül nem nagyon szeret játszani, tehát valami olyan kell ami érdekli, leköti, tudjuk együtt csinálni és nem kell hozzá a kanapén ülni, ja és lehetőleg nem igényel semmilyen extra anyagi ráfordítást. Merthogy nálunk már lapátolni lehet a játékokat, szóval egy idegig (úgy kb karácsonyig, na jó, télapóig) nincs új játék! Nagyobb gyerekekkel persze lehet kreativkodni, őszi-karácsonyi dekorációkat készíteni, de ez nálunk még nem aktuális. 

Jöjjenek az én praktikus, pénztárcabarát és remélhetőleg hasznos tippjeim benti közös játszásra:

1. Az ezerarcú habtapi
Nekünk számos fajta van, a kistesó miatt szedtem elő a játékosláda mélyéről, de ő persze 5 percet volt rajta, azóta különböző formációkban díszíti a nappalinkat. Lehet vele számokat tanulni, egymás után pakolni, haladó szinten akár angolul is mondhatjuk a számokat. Lehet belőle ugróiskolát építeni, igy máris ki van elégítve a gyermek mozgásigénye. Megy rajta 3 kört és már el is fáradt (úgy 5 percre...). Aztán lehet belőle alagutat építeni, azon átmászhat, vagy ha kiszedjük a felső elemek számait akkor azokon átlépkedhet. De lehet benne gurítani csörgős labdát is. Valamint épülhet belőle emeletes ház is az épp aktuális kedvenc plüssöknek. Nincs annyi habtapink hogy ezeknek mind külön emelet jusson...

2. Közös torna
Hát igen, nekem sem árt egy kis mozgás és hát két gyerek mellett eljutni valami csoportos órára, hááát...nem egyszerű, ráadásul én sosem szerettem igazán ezeket. Marad tehát az otthoni torna, együtt a gyerekkel, aki eleinte még a lábamon ugrált kb, de szép lassan megértette hogy jobb az mindenkinek ha kicsit távolabb áll tőlem, mielőtt én is az ő lábán ugrálok. Én TV-n nézem a tornát, ez az egyetlen hátulütője a dolognak, hogy megy a "képláda", bár nem igazán érdekli a tornás néni (ahogy ő hivja) inkább engem figyel közben. Persze sokszor alábbhagy a lelkesedése és inkább elmegy épiteni. Van saját kis súlyzója, egy-egy csipogós plüss, így a kicsinek is jut szórakozás

3. Torony építés bármiből
Sokszor az építős játékok ilyen szempontból unalmasak, mert ott az elemek összenyomhatók így nem dől el az építmény, legalább is magától nem. De ha a tornyot mondjuk plüssállatokból építjük akkor igazi kihívást jelent háromnál több állatkát egymásra pakolni. Még nekem is! De építhetünk kirakóból is, párkeresős kártyákból is vagy akár konyhai műanyag dobozokból. Ha kész az épitmény jöhet a labda vagy valami golyó amivel lerombolhatjuk és kezdődhet elölről az épités.

Nektek van valami jó tippetek benti játékra?


2017. október 29., vasárnap

Mi van a táskámban? (+VIDEÓ)


Ezer éve nem volt nálam ilyen poszt, videó pedig még soha, igy most ez következik. Vigyázat! Sokkolóan sok ajakkence kerül elő!



Amióta megvan ez a táskám ezt hordom magammal mindenhova, megtöltve az alapfelszereléssel. Ha tehát egész napra megyünk mondjuk nagyszülőkhöz akkor természetesen pluszban pakolok egy másik táskába is például váltóruhákat mindkét gyereknek, meg egy napi pelenkaadagot, játékokat meg ilyesmit. Szóval ez itt most tényleg csak a napi szükséglet amit láttok, leszámitva az indokolatlan mennyiségű ajakkencét.

A videót itt tudjátok megnézni:


Ti sok mindent hordtok magatokkal a mindennapokban?

2017. október 25., szerda

Collistar rúzs és kontúr egy szettben | Teszt


Nagyon szeretem a különlegesebb kivitelű rúzsokat és most egy olyanra akadtam ami ugyan önmagában hagyományos rúzs viszont van hozzá kiegészitésként egy szintelen ajakceruza is, ami segit tökéletesen tartani a szint az ajkakon.


A Collistar márkától eddig ha jól rémlik csak egy szempillaspirálom volt, viszont az imádtam, a legjobb spirál amit valaha használtam. A tesztet róla ITT olvashatjátok. Mivel azzal elégedett voltam ezért gondoltam kipróbálok a márkától egy rúzst, méghozzá a Rosetto Lipstick névre keresztelt változatát. Ez egy olyan kis szett hogy a rúzs mellé csomagoltak egy picike szintelen szájkontúr ceruzát, ami azért jó, mert megakadályozza hogy a rúzsunk kifusson a szánk ívén túl is. Lehet használni ezt a ceruzát alapként is, ekkor a teljes száj felületén át kell vele futni, igy tartósabb lesz a rúzs. 


A rúzs egy érdekes csomagolást kapott, belül arany szinű kivülről viszont piros, igy legalább rögtön megtalálom a rúzsos dobozkámban, tényleg nagyon egyedi. Az én árnyalatom a 39-es Begonia, amit azért választottam mert egyrészt magát a virágot is szeretem, illetve a szinét univerzálisnak találom, se nem túl nyári se nem túl őszi, olyan barnás árnyalatú rózsaszin, én legalább is ezt vártam. E helyett sajnos egy totál rózsaszin rúzst kaptam, ráadásul elég világos árnyalat, ezt én leginkább tavasszal tudnám preferálni, bár ez az árnyalat rajtam sajnos nem mutat jól.


A rúzs az állagát tekintve a keményebb, tömörebb táborba tartozik, nem az a fajta ami magától siklik az ajkakon. Egy áthúzással is tökéletesen fed és nagyon ragaszkodó tipus, jól birja az evés-ivást is. A finise félmatt, bár maga a rúzs mattnak tűnik, de felkenés után kap egy minimális fényt is. Nekem kicsit száritotta az ajkaimat és ráadásként a ráncokba is beleült, igy előtte minimum hidratálni és adott esetben radirozni is kell a bőrt.


Nos, erről a kis ceruzáról igazából nem nagyon tudok nyilatkozni, mert a rúzs önmagában is tartós, a formulája meg nem az a fajta ami csak úgy fogja magát és kifut a szájszélen. Kipróbáltam ugyan a cerkát de nem vettem észre semmilyen különbséget a vele-nélküle állapotok között. Mivel ugye szintelen igy azt sem tudom igazából hogy hagyott-e egyáltalán valami réteget a számon, mert sem látványra sem pedig érzetre nem vettem észre semmit tőle.


Igy néz ki tehát ez a Begonia árnyalat, láthatjátok hogy inkább tavaszi szinről van szó, igy ez a rúzs nálam most parkolópájára került és várja a jövő évi tavaszt :)



Ti ősszel is viseltek rózsaszin rúzsokat?

2017. október 24., kedd

Parfüm kalandok - Moschino Pink Fresh Couture | Teszt


Ezer meg egy éve nem vásároltam már magamnak új parfümöt. Mindig van ami tetszik aztán mindig rájövök hogy itthon is van ami tetszik és nem kéne újba beruházni. Pedig imádom a parfümöket, különösen a miniparfümöket. Ezért is lepődtem meg nagyon mikor a legutóbbi (már amit én megvettem) Pixibox-ban egy ilyen kis mütyür is helyet kapott. Akkor már irok is róla gyorsan!


Ez a kis tisztitószernek álcázott mini parfüm a Moschino-tól van, egész pontosan Pink fresh couture a neve és EDT verzió. Nem különösebben rajongok a Moschino illatokért, még van régről egy Hippy Fizz-em, majdnem teli, de "kinőttem" ezt az illatot. Ez a rózsaszin sem épp nekem való, nyáron sem igazán éreztem vágyat hogy feltegyem magamra. Ez egyébként egy friss kiadás, 2017-es.

Fejillat: pink grapefruit, fekete ribizli, gyöngyvirág
Szívillat: rózsa, gránátalma, pink jácint
Alapillat: pézsma, ambroxan, cédrus
Nekem túl citrusos, sajnos a gyöngyvirágból semmit nem érzek belőle, viszont a rózsából már annál többet és sajnos ez sem a kedvencem ha parfümről van szó. Nekem kicsit jellegtelen, öreges ez az illat, nem mondom hogy sokszor került a bőrömre, de a gyűjteményemben nagyon jól mutat :) 


Nos, ez lenne az én miniparfüm gyűjteményem, imádom őket nézegetni, annyira kis cukik! A nagy kedvencem közülük a Lady Million és Gaga illata, a többieket csak elvétve használom, pedig azért van több is ami amúgy közel áll az illatvilágomhoz. Most hogy jön a tél valószínűleg a Lolita Lempicka illatokat fogom nyúzni, azok a téli kedvenceim.


Ti szeretitek a miniparfümöket?

2017. október 20., péntek

Egy doboznyi cukiság! -Kawaii box unboxing és NYEREMÉNYJÁTÉK


Bevallom én mindig is lelkesedtem a cuki dolgokért. Én voltam az aki fősulin is évente lecserélte a tolltartóját valami még kisebbre és még cukibbra. A sok szép tollról meg füzetről ne is beszéljünk. Nos, ez a cukiságok iránti rajongásom a két csajszimnak köszönhetően továbbra sem se lankadt, igy nagyon örültem hogy lehetőségünk nyilt kipróbálni a világ (szerintem) legcukibb meglepetésdobozát.


A Kawaii box nem ismeretlen már hazánkban mert több helyen láttam már róla irásokat és videókat is, igy fel voltam rá készülve hogy tömve lesz mütyürökkel meg plüssökkel meg minden olyasmivel ami rém haszontalan de mégis aranyos, és persze egy gyereknek ellenállhatatlan! Reméltem azért hogy nem kis plüssállatokkal tömik tele mert azért abból van már nekünk elég, és nagyon megörültem hogy két olyan dolog is belekerült amiről tudom hogy Szofi kedvencei. A videóban látszik is hogy megörül nekik, az egyik a nyomdakészlet a másik pedig a matricák. 



A dobozról készült unboxing videót itt tudjátok megnézni:


Ebben az októberi kiadásban ezek a termékek voltak:
  1. Sumikko Gurashi plushie
  2. Gudetama ball chain charm
  3. Sanrio kawaii socks
  4. Harajuku macaron keychain
  5. Pocky strawberry ichigo biscuit sticks
  6. Dessert erasers
  7. Donut decoration ink pen
  8. Sea Creatures sticker set
  9. Sweet dessert purs
  10. Cute guys korean stamp kit
Minden dobozkában 10 meglepetés szokott lapulni, általában van köztük ehető is, meg plüssállat is, szóval erre fel kell készülni. De a matrica és a toll is valamilyen formában mindig jelen van ha jól figyeltem az eddigieket, összességében pedig tényleg nagyon cuki benne minden. 

Ha kedvet kaptatok a rendeléshez akkor itt az oldaluk: 

Most pedig a Kawaii box jóvoltából egy nyereményjáték keretén belül ki is próbálhatja a dobozkát, ehhez nem kell mást tenni csak itt a jelentkezési űrlapot kitölteni és várni a sorsolást. A játék 20 napig tart, a sorsolást és az ajándék doboz postázását is a Kawaii box fogja biztositani! Sok sikert mindenkinek!


Beautycrumbs Kawaii Box Giveaway
Ti szeretitek az ilyen cukiságokat?

2017. október 18., szerda

A 3+1 dolog ami tényleg másképp lett??? | #momlife


Egyik nap eszembe jutott hogy volt nekem egy posztom még márciusról - Fanni születése előtt 5 nappal került ki - amiben arról irtam hogy mik azok a dolgok amiket másképp fogok csinálni a második gyereknél. Ha még nem olvastad ITT megteheted és most nézzük meg hogy tényleg másképp is történtek-e ezek a dolgok :)



Fanni nemrég múlt 6 hónapos, igy erről az első félévről tudok nyilatkozni csak, de amúgy is az a posztom a kezdeti nehézségekről szólt leginkább, szóval lássuk!

1. A fájdalmak...
Össze sem lehet hasonlitani a két szülésem, ez most tényleg más volt. Mindenben! Mondhatni jól éreztem magam a vajúdás alatt is, rohadtul fájt, sokkal jobban mint az első és még fájdalomcsillapitót sem kaptam, de a felépülés az hihetetlen de két nap volt kb. Már a kórházban alig éreztem valamit, simán ültem, mászkáltam, semmivel nem volt problémám. Lelkileg is sokkal könnyebb volt minden, Szofi minden nap bejött hozzám az apukájával, semmi idegesség vagy bánat nem volt az arcán, vidám volt mint mindig és érdeklődő. Otthon is jól fogadta a kicsit és szerencsére az időjárás is kedvezett nekünk, amint lehetett már toltam is elő a babakocsit és kint voltunk a kertben, Fanni azóta is csak kint tud jót aludni nappal.

2. A szoptatás para...
Hát a szoptatással megint nem mentek simán a dolgok, a kórházban gyakorlatilag nem indult még be a gépezet :) alig volt mit mérni az evéseken. Persze a kedves doktornéni itt is ráment az idegeimre meg a lelkivilágomra, mert bár kértem tápszert de nem adott, sem pótlást sem pedig receptet hazamenetelkor, azért odatolta az arcomba hogy a gyerekem ki fog száradni ha nem adok neki enni. Szerencsére a csecsemős nővérek rendesek voltak, mondták menjek ki a folyosóra inkább mielőtt itt elájulok (meg ne lássa már a dokinéni hogy záporoznak a könnyeim) és vegyek nyugodtan tápszert a patikában semmi baja nem lesz tőle a gyereknek. Szerencsére még aznap felhivtam a védőnőmet, mondta hogy kiszáradni biztos nem fog, hisz akkor végső esetben tényleg ott a tápszer, de tudja hogy szoptatni akarok és másnap kijön hozzánk mikor hazaértünk és segit. Jött is, hozta a babamérleget és ellátott pár jó tanáccsal. Az eleje nagyon nehezen ment, ugyan úgy fájt és sebeim is voltak mint anno Szofival. Fejtem rengeteget mig párom itthon volt aztán már nem volt rá időm és igazából az alatt a két hét alatt szépen be is állt a kereslet-kinálat. Néha voltak mély pontok, mikor minden kis nyűgösség mögött azt feltételeztem hogy nem elég neki az a mennyiség amit produkálni tudok, hiába van egész nap mellen, párom már felöltözve állt az ajtóban sokszor hogy akkor ő most elmegy tápszerért és kész, de aztán mindig volt valami ami átlenditett ezeken. Például olvastam a növekedési ugrásokról, azok nálunk jó pár napig is eltartottak. Ilyenkor arra gondoltam hogy csak ezen a héten legyünk túl és meglátjuk. És sikerült! Borzasztóan örülök hogy sikerült, nem tagadom, egy kicsit azért másodjára is kikészitett ez a tej kérdés :)

3. Az én dolgom a más dolga?
Szerencsére már több mint másfél éve elköltöztünk a panelból, ahol meg kell hagyni elég idegesitő emberek éltek. Nem volt nap hogy valaki meg ne kérdezte volna hogy van-e tejem, mennyi, milyen a kaki meg ilyenek. Itt szerencsére ilyen nincs, soha senki meg nem kérdezte hogy anyatejes-e, pedig most büszkén mondhattam volna hogy igen, de akkor is jobban örülök hogy senki nem kérdezett rá. Még a gyerekorvosi rendelőben sem! Annyira jó :) a súlyát se kérdezték soha (elég picinek született) sem az alvási szokásait se azt hogy jó baba-e :)

+1 Sirni és sirni hagyni...
Tény, hogy Fanninak sokkal hamarabb alkalmazkodnia kellett dolgokhoz mint anno Szofinak. Persze eleinte őt is sokat dajkáltam, még itthon is magamra kötöttem a hordozóval, meg ugye a hosszú szoptatási idők.... De bizony hamar előkerült a játszószőnyeg és hamar ott találta magát mellettünk lent ahogy játszunk. Nem volt csend sosem, ha elaludt akkor sem szóltam rá Szofira hogy maradjon csendben, nem is tudott volna mondjuk :) Nagyon hamar társra találtak egymásban, Fanni csodálattal nézi Szofit, már elejétől kezdve, Szofi pedig minden Fanni körüli teendőben részt vállal. Szóval azt már egy videóban meséltem (ITT) hogy Fanni többet lett hagyva sirni - de szép kifejezés... - de muszájból, hisz például nem mondhatom a nagyobbiknak hogy pisilj be mert most nem tudok menni...

Nagyjából bejöttek tehát a számitásaim, de azért lehetett volna ezt jobban is csinálni, tudom. Nekem ez most igy sikerült, és belátom nehéz azokat betartani amit az ember magában előre elképzel egy adott szituációról.


2017. október 17., kedd

Tapasztalataim a Dr. Chen fátyolmaszkokról | Teszt


Ha drogériába visz az utam az fix hogy felmérem milyen is a fátyolmaszk kinálat ott. Igy akadt meg a szemem ezeken a nagyon zöld csomagolású Dr. Chen fátyolmaszkokon is.


Nagy rajongója lettem ezeknek a fátyolmaszkoknak, ha tehetem mindig csempészek a kosaramba belőlük - akár online is! - igy mostanság elég sok ilyen teszt bejegyzés látott napvilágot a blogon. (és még mennyit tervezek...) Rajongásom nem áll meg a nagy, jó hirnevű márkáknál, miért ne adhatnánk esélyt valami kevésbé ismert példánynak is. Igy mikor megláttam hogy a Dr. Chen patika is készit ilyen maszkokat és egész kedvező áron árulja, egyből be is tettem a kosárba kettőt. 


A maszkok külalakra és a szérum állagára tekintettel tök egyformák, mindkettő vékonyabb textilből készült, jó sok helyen be van vágva és nagyon nedves. Olyannyira teli van szérummal hogy vigyázni is kell vele, főleg kivételnél, nehogy végigcsurogjon mindenen. Arcra felhelyezve persze már nem folyik belőle a termék, viszont a sok bevágásnak köszönhetően nem tudtam szépen feltenni az arcomra. Kicsit mindig és mindenhol feltorlódott, egymásra lógtak a részek, nem feszült rá szépen a bőrre. Bár gondolom ez inkább csak esztétikai problémát jelent, meg egy kis bosszúságot és több időt igényel feltenni.

Aloe vera kivonat és Q10
Ezt is nehéz volt felhelyezni a sok bevágás miatt, de ez legalább nem lógott és mozdult el a helyéről mint a tesója. Ebben a szérum is kicsit higabb volt, sokkal könyedebb állagú, igy lehet hogy a maszk levétele után sokkal kevesebb "anyag" maradt a bőrömön, és azt a keveset is viszonylag hamar bemassziroztam az arcbőrömbe. Nem volt szükség lemosásra vagy törlésre utána, egy pici ragacsosság maradt ugyan de hamar elmúlt ez is. Az arcom frissnek és üdének éreztem utána.


Szőlő kivonat és Q10 maszk
Volt egy furcsa illata, azt reméltem szőlős lesz de inkább a zöld dióhéjra emlékeztetett. Elég nehéz volt feltenni a sok bevágásnak köszönhetően és az államnál többször el is kezdett lógni, mindig vissza kellett simogatnom. A maszk levétele után a bőrön maradt szérumot próbáltam maradéktalanul bemasszirozni az arcbőrömbe de nem sikerült, nagyon sok maradt rajta, igy egy vattakoronggal letöröltem a felesleget. Egy pici ragacsos érzés maradt utána amit elég sokáig éreztem. Összességében a bőröm puha és élettel teli lett tőle, sokkal rugalmasabbnak éreztem tőle a bőröm.


Így néztek ki felvéve:)



Ti próbáltátok már ezeket a maszkokat?

2017. október 14., szombat

Pure by Pixibox- Szeret / Nem szeret? (+VIDEÓ)


Nem vagyok elkötelezve a természetes testápolás iránt, mégis izgatottan figyelem a Pure by Pixibox kiadásokat és bizony szivesen rendelek is belőle mert nagyon szuper márkákat tud felvonultatni.



Igy történt ez most is, több olyan márka is volt a dobozban ami nagyon érdekelt, ezért meg is leptem magam egy dobozkával. Én az összetevőket csak kiváncsiságképp szoktam megnézni a Krémmánián, ahogy az elején irtam, nem vagyok kizárólagosan természetes márkákat használó ember, egyszerűen csak szeretem ezt is - meg persze azt is! Ezt csak azért emlitettem meg, mert én a márkák alapján döntöm el hogy megveszem-e, ha izgalmas és új márkák lesznek benne akkor jön, ha meg nem akkor nem, ennyi :) 



Ezt a dobozt most a Barnangen márka miatt rendeltem meg elsősorban, ők nemrég jelentek meg hazánkban, illetve akit már ismertem régebbről ő a Colo Skincare, szuper volt eddig minden amit próbáltam tőlük. A részletes véleményem a dobozról a videóban láthatjátok:


Ti megrendeltétek?

2017. október 12., csütörtök

Játékok, amit anya is szeret, illetve amit a gyerek se | #momlife


Nem árulok zsákbamacskát, az én gyerekem - most ugye leginkább a nagyobbikról van szó - nem igazán tud egyedül játszani. Vagyis tudni éppen tud szerintem csak nem akar! Igy nagyon nem mindegy milyen játékokkal vesszük körbe magunkat, mert azok bizony előbb-utóbb (de inkább előbb) az én kezemben kötnek ki.



Emlékszem mikor kicsi volt, elkezdett mászni, később önállóan lépegetni a bútorok mellett, olyan jól elvolt a pakolással. Aztán ülve elmatatott szinte egész nap, persze akkor is játszottam vele de észrevehetően jobban elvolt egyedül. De még ha csak a tavalyi nyarat nézem akkor is szépen eljátszott a kertben amig én mondjuk főztem és megértette - legalább is nem ellenkezett - hogy amig dolgom van nem tudok menni játszani. Na most ez nem igy van, nagyon nem... Általában csak a játékok ki- és szétpakolásáig jut, a többi részt rám hagyja. Ebben a bejegyzésben azokról a játékokról fogok irni amik nekünk bejöttek a közös játszások során illetve azokról amik nem. De akkor kezdjük is a jobbik kategóriával.

Amit szeretünk


Az első számú kedvencünk mint gondolom még oly sok családnál az a Lego. Egész pontosan a Duplo, mert még méretben ez felel meg az életkornak nálunk. Bevallom Fanninak is oda szoktam adni néhány darabot, ami nem fér a szájába, nincs hosszú nyaka amit a torkán lenyomhat, szóval ő is serényen pöckölgeti az elemeket, néha meg is rágcsálja. Van már pár készletünk, de ha valahol meglát valami mást akkor az tuti kell neki, jó gyerekhez méltón persze (akarom most azonnal!). A legutóbbi kedvenc szett az Jake a kis kalózkölyök és a hajója, meg persze Hook kapitány és a kincs is beletartozik. Ez is egy olyan szett amit használtan vettem, nincs nekem ezzel bajom, csak néha a használt Lego ugyan annyira jön ki árban mintha újonnan venném ingyen szállitási akcióval.


Szoktunk vele mindenfélét épiteni is, szerepjátékozni is, most a kedvenc ilyen szituációs gyakorlatunk az óvoda, és a gyerekek óvodáztatása. Készitem fel a gyereket a januárra :)

A másik kedvencünk a kirakózás. Már egész nagy - na jó, viszonyitás kérdése - több darabos képeket is szépen kirak. Van hogy egyedül is, sőt, mostanában kb csak ez az aminek egyedül is nekivág a játékok közül. Szereti ezt a hagyományos "lapos" kirakót, és szereti a kockákból állókat is. Abból is van pár, csak szétszórva, én meg lusta voltam egy kép kedvéért összeszedni őket #rosszanya



A másik ami hihetetlen hogy hogy le tudja kötni az a matatóskönyv, vagy hogy is hivják ezeket. Textilből készült és különböző dolgokat lehet vele csinálni, játszani. Például a miénkben van számvonat, a vagonokra a számokat tépőzárral lehet rátenni, vagy van benne mosógép amibe kis ruhákat lehet pakolni, meg ilyenek. Ezt még második szülinapjára kapta Szofi és mai napig nagyon jól eljátszunk vele.



Amit még nagyon szeretünk azok az apró cukiságok, amikkel az apró babakezek is jól elboldogulnak. Rengeteg ilyen cuki, kézzel készült kisállatunk van, hála a baba-mama meglepetésdobozoknak, a Pici Piacnak meg az én cukiságok iránti rajongásomnak. A legutóbbi beköltözőink ezek az édes kis unikornisok voltak, amikkel Évi a KisTojás Babajátékok készitője lepett meg minket. Szofinál amúgy is unikornis láz van, Fanni pedig a kis cimkéknek nem tud ellenállni, képes percekig szuggerálni a mintákat rajta, aztán meg azt se tudja hogyan tömje az egészet a szájába, annyira édes. Praktikus hogy a cimkébe karikát is fűzhetek, igy könnyen rögzithető a babakocsira, de akár cumilánc is csatlakoztatható rá, legalább velünk utazhat mindenhova. 



Amit nem szeretünk


A sokak által favorizált és mindenféle mamifórumokon ajándéktippként felbukkanó kis konyhácska nálunk a játéktároló szerepét tölti be. Első nap még mondjuk hogy felkerültek a fazekak a tűzhelyre, de azóta maximum a kis mikróból veszi elő hogy már el is készült az ebéddel.

A másik ami nem kicsi szivfájdalmam hogy nálunk "nem játszik" pedig tulajdonképp én szeretném, az a rajzolás. Se kifestőkönyvbe se kis füzetkébe, a ceruza ellen a gyermekem be van oltva. Nyáron mondjuk szépen elfestegetett kint a teraszon, de most hogy jönnek a hűvösebb idők nem akarom hogy ott üldögéljen (meg én sem akarok kint üldögélni, na), szóval a vizfesték kilőve. Filcet meg nem mertem még venni neki... Ehhez kapcsolódóan emliteném a gyurmát, a gyurmázást, ami egész addig az 5 percig poén amig a szineket össze nem keveri de úgy atomilag. Elkezdi tépkedni és egymásba nyomkodni, ha ezzel kész van akkor már se formázni nem akarja se semmit.

Amit szintén nem igazán élvez, soha ki sem pakol azok a memóriajátékok. Tudjátok azok a kis kártyák amin figurák vannak és ha leforditod őket meg lehet keresni a párjukat.  Ha leforditom ha nem, akkor sem érdekli, van három fajta ilyenünk is, még Babócás is, de semmi.


Nem mehetek el szó nélkül amellett a kategória mellett amit ő ugyan szeret, de én a falra mászok tőle. Mert bizony ilyenek is vannak. Például a zongora, ami beépitett dallamot is játszik, ezt elinditja és erre ugrál. Persze hagyom, mert ez egyrészt 5 perc nyugi nekem, másrészt Fanni iszonyatosan élvezi nézni ahogy Szofi produkálja magát. Plusz vannak azok a csipogós babajátékok, tudjátok, amikkel a kisbabák játszanak. Na ezeket Szofi marékra fogja és 'mindentbele' módjára elkezdi végig ugráltatni őket az egész nappalin. Magyarul: odacsapkodja a bútorokhoz hogy minél nagyobbat csippanjanak. Hát szuper...


Nálatok milyen játékok váltak be a közös játék során?

2017. október 11., szerda

Azok a boldog kuponnapok... #GlamourNapok


Az őszi Glamour napok mondhatni teljesen hidegen hagynak, de mégse! Mert nem mehetek el szó nélkül a remek kupon felhozatal mellett. De ne siessünk ennyire előre, kezdjük az alapoknál, magánál az újságnál.



Az az igazság ha bottal ütnének se adnék a Glamour magazinért egy ezrest. Nem is értem miért kell drágábban árulni mint általában, persze csak azért mert van benne pár extra oldal kupon. Jó, persze a terjedelme is extra ilyenkor, van vagy 300 oldal, amiből nettó 200 valamilyen reklám (nyilt vagy bújtatott) a másik 100 oldalon meg megtudhatnám végre milyen divatbűnöket követtek el a celebek vagy hogy hogyan crusholjam meg a crushomat végre hogy a crushunk kialakuljon. Vagy valami ilyesmi. Szóval azt az ezrest inkább egy kóbor kutya szájába teszem, vagy valami ilyesmi.

De térjünk is át a kuponokra. Azt tudjuk hogy az üzletek szeretnek akciózni, már szinte minden hétre jut valami akció, valahol mindig vannak plázás kuponnapok, meg szezonális és szezonközi leárazások is. Ehhez jönnek tehát hozzá ezek a remekbe szabott, nagyon jól kitalált és feltálalt Glamour kuponok. Nem fogok konkrét márkákat irni, csak kupon tipusokat, hogy nekem mik a kedvenceim, amiket BIZTOSAN el fogok lőni az idei őszi heppeningen #se.

1. A "csak 25 ezer forint felett érvényes" kuponok
Aham, tehát ha "csak" egy tízezer forintos rúzsért ugranék be hozzátok akkor már nem is számitok jó vevőnek, akkor már nem kell "jutalmazni" az óriási akcióval, és különben is vigyem máshova azt a kevéske kis pénzem. Oké, köszi, meglesz! Ehhez szorosan kapcsolódik az a tipus amikor kikötik hogy legalább 3 terméket kell náluk vásárolni ahhoz hogy beválthasd a kupont. Oh WTF....

2. A "kivéve" kuponok
Tudjátok amikor a rettentő nagy 20%-os kedvezményt bármire beválthatod az üzletben, kivéve a:

  • karácsonyi termékek, 
  • az új kollekciók,
  • a már leértékelt termékek,
  • az ajándékcsomagok,
  • a nagy (családi) kiszerelésű termékek,
  • a kicsi (utazó) méretű termékek,
  • az 1-et fizet 2-t kap akciós termékek,
  • a piros csomagolású termékek
...és akkor ott állsz az üzletben és 20 percig azon gondolkozol hogy akkor végül is mi a fenére váltsd be azt a rettentő nagy kedvezményt amit adtak.

3. A "csak az üzletben érvényes" kuponok
Amikor az adott márkának van webshopja is, de persze oda nem érvényes a kupon mert hát rohadjál meg hogy nem veszed a fáradságot hogy elzarándokolj hozzájuk még legalább 3 barátnőddel, és inkább otthonról a kanapéról szórnád a pénzt. Főleg ha üzlet meg csak Budapesten van, kellett neked vidékre költöznöd!

4. A "csak egy termékre vonatkozó" kuponok
Végül is miért lenne buli ha 5 ember felvásárolná az adott márka összes termékét, mikor 100 kiéhezett nő is ölheti egymást a pult előtt tülekedve hogy vajon mi maradt még az állványon. Mert újratölteni jó eséllyel úgysem fogják, főleg nem menet közben...

5. A "bizonyos termékkörre vonatkozó" kuponok
Amikor az üzletben tetőtől talpig mindent lehet kapni, még kitömött állatot is, de a kupon csak és kizárólag üvegcserepekre érvényes. Hátköszi... értem én hogy az üvegcserép mocskos drága és alig fogy, igy ösztönözni kell egy 20%-os giganagy kuponnal a jónépet hogy megvegye.

Amúgy meg én is fogok vásárolni ezt-azt a Glamour napokon, főként tisztitószereket, online rendelve persze, mert elkényelmesedtem :) ezeken túl még zokni, harisnya ilyesmik vannak felirva, persze leginkább a csajaim részére.

Ti mentek kuponozni most?

2017. október 10., kedd

Ez ÁLLATI! - Holika Holika fátyolmaszkok | Teszt


Tényleg nem túlzás azt mondani hogy ezek a világ legcukibb arcmaszkjai, mert hát kivülről is elég édesek, de ami belül van...hát nem gondoltam volna hogy ugyan ez! Lássuk!


Tudom nem a csomagolás alapján kell megitélni egy terméket de hát be kell lássuk hogy cuki kisállatok képével azért elég sok mindent sikeresen el lehet adni. Azt hittem naivan hogy itt meg is állt a cukiság faktor, de aztán kipróbáltam a kutyásat és hát wow! Ez tényleg nem kutya! Vagyis de :) Ugyanis ezek a Holika Holika baby pet arcmaszkok tényleg egy kisállatot mintáznak!


ANTI WRINKLE PUG

Ahogy a neve is mutatja ez a kutyusos maszk egy ránctalanitó fajta. Nyilván azért tudja az ember hogy egyetlen maszktól biztosan nem tűnnek el a ráncai, nem is vártam tőle ilyet, ahhoz azért huzamosabb ideig kellene használni, de én nem fogom. Sajnos elég furán érezte magát utána a bőröm, több helyen is viszketett és még két nap múlva is elég zsíros volt a homlokom és állam utána. Bevallom picit megijedtem mikor már a maszk alatt elkezdtem érezni a viszketést, gyorsan tükörbe is néztem de szerencsére bőrirritáció nem párosult hozzá, igy kivártam a hatóidő végét. Amúgy a szárazabb helyeken nagyon szépen beitta a bőröm az esszenciát és nagyon sima is lett utána, de a problémásabb területeken ahogy fentebb is irtam zsíros nyomot hagyott. A felhelyezése nagyon könnyű volt, nem csúszkált a 20 perc alatt amig rajtam volt és nem is kellett lemosni utána az arcom. A rajta maradt szérumot szinte teljesen be tudtam masszirozni az arcbőrömbe. Az illata is nagyon kellemes volt, csak az a fránya viszketés ne lett volna.


SHOOTING CAT

Sokkal könnyedebb formulája volt ennek a maszknak mint a kutyásnak. Jobb érzés is volt viselni, szerencsére itt nem jelentkezett az a fura viszketés. Ez egyébként még sokkal cukibb kinézetű maszk mint a másik, Szofi teljesen odavolt érte hogy neki is kell ilyen :) A maszk felhelyezés után elég hamar elkezdett mocorogni az arcomon, itt-ott összetorlódott a bevágásnál, illetve az államnál picit lifegett lent, ahol az állam alá behajtottam. Ezt annak tudom be hogy a szérum ebben nem volt annyira ragacsos, testes állagú mint a másikban. Miután levettem az arcomról a maszkot egy nagyon enyhe ragacsos érzés maradt utána, de elkezdtem bemasszirozni a bőrön maradt szérumot és szépen el is tűnt ez a ragacsosság, beitta az egészet a bőr. Tényleg frissnek és üdének éreztem utána az arcbőröm.





Ti próbáltátok már ezeket az állati maszkokat?

2017. október 7., szombat

Őszi anya - lánya gardróbfrissités (+VIDEÓ)


Ősszel sem maradhat el nálunk  - ugye másnál sem? - néhány új ruhadarab beszerzése. Magamnak persze mindig csak minimálisan a csajoknak meg mindent bele alapon. Na jó ez azért túlzás, de sokkal több mindent kaptak mint én :) Lássuk!


Igaz hogy sok mindent vásároltam de (viszonylag) keveset költöttem, ugyanis kihasználtam a nyár végi leárazásokat, rendeltem ebay-ről is valamint Hádában és garázsvásáron is jártam. Szóval még a Glamour napok előtt kivásároltam magam, amúgy sem terveztem nagyon most vásárolni menni a G-napokon, nem birja az idegrendszerem azt ami ilyenkor az üzletekben van. Ha kiváncsiak vagytok mikkel bővült a ruhatárunk, akkor kattintsatok lent a videóra:


Ti miket szereztetek be őszre?

2017. október 4., szerda

Minden amit a dackorszakról tudok, vagy tudni vélek.... | #momlife


Nyakig ér a 'hálidéj' helyett nálunk nyakig ér a dackorszak van... Már most szólok hogy nincs rá tuti kezelési praktikám, igy aki ezért jött ide olvasni már vissza is fordulhat. Sőt, valaki igazán adhatna már egy olyan tanácsot ami működik is!



Anyukámtól csak azt hallom folyton hogy kicsit szigorúbban kéne fogni ezt a gyereket...hát köszönöm, de konkrétan hogyan is? Erre a választ gondolom mindenki sejti, konkrét instrukció nincs, csakhát szigorúbban is foghatnám. Tényleg nem értem hova vagy mivel legyek még szigorúbb nála, néha már a nézésemtől is sirva fakad szegény. Mondjuk tény hogy a heti harmadik bármilyen folyadék fotelba töltése után igencsak szikrát hánynak azok a szemek... A dackorszak nem erről szól szerintem, hogy a gyereknek bizonyos dolgokat megengedünk, például nem tudnék egy olyan kimagaslóan húdemilyen dolgot mondani amit megengedünk neki. Például ha boltban vagyunk és meglátja a kedvenc finomságát a hűtőben akkor oké megveszem neki, vagy ha a séta során a fagyizót kell először útba ejteni,hát legyen. De ezek lennének azok a marha nagy engedékenységek?

A dackorszaknak tudom be az alábbiakat, vagyis merem remélni hogy nagyobbik gyermekem nem szánt szándékkal tiporja az idegeimet naponta:

  • kedvenc szava a 'nem'. Ez bármilyen kérdésre bevethető, kivéve a megyünk-e fagyizni/játszótérre/ mamáékhoz kérdések.
  • ehhez hozzácsapva az 'Én vagyok a főnök' rövidke mondatot, amit érdekes mód elsőre eltanult az apjától (én ártatlan vagyok!), mig a süss fel nap cimű örökérvényű nótát már hónapok óta tanuljuk de még messze a cél. (azóta ez is célba ért végre!)
  • a fenti mondatot örömmel hangoztatja a játszótéren (vagy épp a védőnőnél) az alábbi kontextusban: "Ő az én anyukám és nálunk ő a főnök" . Mintha valami önkényuralom lenne nálunk otthon... jó mondjuk ez nem annyira kapcsolódik a dackorszakhoz :)
  • semmi nem jó és bármiért ki lehet csapni a hisztit. Kedvencem a miért kelt fel a nap reggel cimű hiszti, miért nincs paradicsomleves hiszti, és a miért nem lehet a főúton az autók közé kihajtani hiszti. De amúgy is vannak napok amikor semmi nem jó, de tényleg még a piros alma is lenne inkább kék.
Vannak örökérvényű praktikák amire sokan esküsznek ha hisztikezelésről van szó. Ilyen például a szeretettel való reagálás, mikor lehajolsz a gyerekhez, nyugodt hangon elmondod neki hogy most mi miért történt és próbálod jobb belátásra tériteni. Nálam ez már sajnos nem játszik, több hétig próbáltam de sajnos az idegrendszerem már nem birja....Amit én szoktam alkalmazni az a látszólagos türelem, mikor ott állok felette és szépen megvárom mig befejezi, nem könyörgök, nem magyarázkodok, csak kijelentem hogy én ráérek és megvárom mig kiadja magából a feszültséget. Az ehhez szorosan kapcsolódó dolog mikor a figyelemelterelést veti be az ember. Erre nálunk akkor kerül sor ha valami nagyon nyilvános helyen vagyunk, ahol sok a néző :) ilyenkor azt szoktam mondani, én ráérek megvárom mig befejezed és utána mehetünk is fagyizni. Ez kb azonnal hat. Sajnálom, gyarló vagyok, de bevetettem már a mesenézést, a cukorkát a táskámban és "választhatsz egy krémet a szekrényemből" dolgot is (imádja kenegetni a krémeimet). Dehát a cél szentesiti az eszközt szokták volt mondani és azt ugye mégsem akarhatom hogy sok ártatlan járókelő idegrendszerét tépázzuk meg. Egyébként többször megkaptam már a "nézd hogy hisztizik 'ménem csinál 'má vele valamit az anyja, az meg csak nézi..." örökérvényű és nagyrabecsült jótanács szerűséget a közönségünktől. Ilyenkor magamban azt szoktam mondani a gyerekemnek: "odaadlak annak a morcos néninek ő biztos jobban ért hozzád". Amúgy meg csak mosolygok és puszit dobok neki. Igen, a néninek!

Valakinek valami bevált hisztikezelési jótanács?




2017. október 3., kedd

Ősszel se habozzunk habozni! | Teszt


Menthetetlen habfüggő lettem! Jelenleg ezt a hármat használom párhuzamosan, ma róluk hoztam egy véleményes bejegyzést!


Ketten vannak a Balea márkától, ez ugye a DM saját márkája tehát nagyon kedvező az árfekvése és szerintem minden DM üzletben meg is lehet őket találni. A pici flakon egy kézápoló hab, még egy illatban volt ezen kivül, a nagyobbik a "hagyományos" tusoló hab, belőle is volt még több illatban is. A Nivea szintén tusolóhab és őt még nyáron szereztem be, konkrétan a nyaralásra hogy legyen egy illatom amiről majd mindig ez a nyár fog eszembe jutni :) és bejött!



Balea málnás kézápoló hab


Nekem ez teljesen új volt, hogy ilyen létezik, mig egyszer Instán irta egy kedves kommentelő hogy már nem csak zuhanyzáshoz vannak habok hanem van ez a Balea "kézkrém" is. Igy mikor legközelebb drogéria felé vetődtem egyből meg is kerestem magamnak. Nagyon kis cuki a csomagolása, én imádom hogy igy fújni lehet, nagyon könnyed és illatos habot ad ki magából. Kicsit sokáig tart mig beszivódik de legalább nem ragad, olyan kissé fura csúszós érzete van a bőrnek mig rajta van. A kellő mennyiséget nehéz eltalálni, nekem általában több jön ki mindig, igy az egész alkarom be szoktam vele kenni. Az illata is egész jó, minimálisan mű ugyan de nem olyan intenziven erős hogy órákig kiüsse a szaglásomat. A hidratáló hatása nem valami kiemelkedő de én bármit elnézek neki mert habból van!!! 




Balea tusolóhab - vanilla cream


Először picit tartottam az illattól hogy émelyítően édes lesz, de szerencsére egész elviselhető, bár két egymást követő napon nem szoktam használni mert azért tömény.... A habja ennek is elég lágy, nagyon hamar eltűnik miközben szétkenem magamon, ez egy picit bosszantó, de a jó árának köszönhetően mindig megszavazok magamnak egy "repetát" és újra nyomok picit belőle. Igy sem fogy egyébként vészesen mert még több mint fele megvan pedig vagy egy hónapja használom már. Az illata a bőrön már nem olyan tolakodó, kellemes süti illatom lesz tőle és még táplálja is a bőrt, nem érzem a száraz részeket utána. Lehet hogy adok esélyt a többi illatnak is, bár annyira nem fogtak meg név alapján.



Nivea lemon moringa tusoló hab


A kék verziók bevallom nem csábitottak el, de ezek a limitált illatok igen, mondjuk a málnásat még sosem láttam üzletben, mindig üres a helye. Ezek szerint az lenne a jobb? Na ha egyszer meglátom tuti megveszem! Ez a citromos verzió kimondottan nyári hangulatba hoz még most is ebben az őszies időben, örülök hogy ő lett a nyaralós illatom idén. Kellemesen citrusos és virágos is egyben, nem tömény de nem is jellegtelen, jól eltalálták benne az arányokat. A habja jó kemény és tömör, mikor eloszlatom a bőrömön még akkor is jelen van, nem esik össze olyan könnyen. Hidratálja is a bőrt rendesen szóval minden téren tökéletes darab.



Ti kedvelitek a hab állagú termékeket?

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
 

Beautycrumbs Copyright © 2011 -- Template created by Beautycrumbs -- Powered by Blogger