2017. május 10., szerda

Fabula szappan gerániumos krémdezodor | Teszt


Ez a krémdezodor egy meglepetéscsomag részeként került hozzám és be kell vallanom magamtól biztosan nem vásároltam volna meg, viszont örülök hogy adtam neki egy esélyt, bár a szeretetem nem feltétlen...


A meglepetéscsomag a Mommy Mia tavaszi ovis zsákja volt (ITT irtam róla) ami nem okozott valami nagy örömet nekem, mikor pakoltam ki belőle a termékeket folyton az járt a fejemben legyen már benne valami érdekes, valami igazán jó termék, végül utolsóként akadt ez a kezembe a zsák alján és teljesen elszontyolodtam hogy akkor ez most ennyi volt. Aztán túl lettem az első sokkon és lecsavartam a tetejét megnézni hogy mégis hogyan is fest belülről és még jobban elment a kedvem az egésztől, ugyanis ez egy "belenyulkálós" termék és ezt a tipust én nem igazán kedvelem.

Aztán állt ott a polcon néhány napig, néha belenéztem, mert az illata az valami fantasztikus, és végül egyik este nekiestem és megpróbáltam felkenni. A leirása szerint egy borsónyi mennyiséget kell kiszedni belőle és a tenyerünk közt felolvadva felvinni a hónalj területére. Megmondom őszintén egyszer sikerült belőle körömmel kikaparni egy kisebb mennyiséget de konkrétan olyan kemény az állaga hogy ehhez spatula kéne vagy nem is tudom mi. Szóval én felhagytam a kapargatással, inkább két ujjbeggyel körözök benne kettőt-hármat és igy viszem fel a hónalj területére. Nekem egyébként egy ilyen körzés kevés, legalább kétszer szoktam belőle kinyerni ilyen formán a terméket tehát mindkét hónalj kap két adagot.


A hivatalos termékleirás: (további infó ITT)

A Fabualszappan Gerániumos krémdezodor bőrnyugtató és -ápoló shea vajjal, szódabikarbónával és kukoricakeményítővel készült,így a verejtékmirigyek elzárása nélkül segít a nedvesség megkötésében és a szagok semlegesítésében. A krémdezodor illatát adó tiszta, természetes geránium illóolaj segít a kellemetlen testszag kialakulásáért felelős baktériumok elleni harcban. Aluminium sók, vegyszerek és más egészségre káros anyagok nélkül tart frissen.


Ahogy igy próbálgattam néhány napig végül azt vettem észre hogy rendszeresen érte nyúlok zuhanyzás után, ugyan még mindig zavar hogy bele kell nyulkálni és én meg is mosom utána a kezem (vagyis az ujjaim) mert engem zavar hogy elég intenziven érezni rajta ezt az amúgy nagyon is kellemes illatot. Egész jó a hatékonysága is, bevallom nem hittem benne, de tényleg működik, az izzadást nem gátolja de a kellemetlen szagokat nem hagyja érvényesülni. Az intenziv illata ugyan reggelre már visszavesz magából, de egész nap kitart a hatékonysága. Remélem ez a nagy nyári melegben is igy lesz.


Ti próbáltatok már krémdezodort ilyen formában?

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 

Beautycrumbs Copyright © 2011 -- Template created by Beautycrumbs -- Powered by Blogger