2015. július 27., hétfő

Astor quick dry | Kiss & cuddle

Még hónapokkal ezelőtt vásároltam ezt az Astor lakkot és egyből be is került a kedvenceim közé. De még nem irtam róla aminek egyetlen oka hogy képtelen voltam lefényképezni milyen szépen szikrázik a körmökön. De most végre sikerült elkapnom!
Mindig is szerettem az Astor lakkjait, de ebből a quick & shine vonalból még nem volt lakkom, és kezdésnek pont egy nehéz esetet választottam. A világos lakkoknál mindig necces hogy mennyire fednek, mennyire lesznek csikosak. Nos, e téren kicsit trükközni kellett vele, mert sokkal szebben mutat ha kenek alá egy natúr szint. Sokkal szebb mintha magát vittem volna fel 3 rétegben. Szóval én igy használom azóta is, nekem bevált, mert tényleg gyorsan szárad.
Ez a romantikus árnyalat a Kiss&Cuddle nevet kapta, a szine pedig piszkos bézs, nagyon apró ezüst és bézs szinű csillámokkal. Olyan kis finom, hercegnős megjelenést ad a körmöknek. Az ecsetét különösen imádom, rövid sörték amik követik a körömágy vonalát, lekerekitett, könnyen kezelhető.
És ezt a sziporkázó csodát végül telefonnal sikerült megörökitenem, nagyban próbálgatom az új Honor6plus telefont, és hát persze hogy a körmeim is fényképezem vele :) Csodás képeket készit, de mikor megláttam milyen szépen elkapta a lakk selyem fényét, hát meglepődtem! Nincs rajta fedőlakk, nem akartam elvenni ezt a különleges finist tőle.

Ti szeretitek az Astor lakkjait?

1 megjegyzés:

Elíz írta...

Szép lakk :)

Megjegyzés küldése

 

Beautycrumbs Copyright © 2011 -- Template created by Beautycrumbs -- Powered by Blogger