2013. június 5., szerda

Maybelline lasting drama szemhéjtus - teszt

Annyit láttátok már akció közben ezt a tust, hogy éppen ideje volt hoznom róla egy részletes tesztet is, egy rövid videóval megtoldva :)
Még a Glamour napos szerzemények egyikeként mutattam Nektek ezt a tust, nagyon örültem hogy fél áron tudtam megvásárolni mert sok jót olvastam róla és bizony nem is kellett csalódnom. Végre... a másik két szerzeményről azért ezt így nem mondanám, de ez majd egy másik poszt lesz.

Ha jól emlékszem az ára alapjáraton 2800 Ft körül van, de ha valaki tudja pontosan mennyi nyugodtan írja meg! Tehát fél áron bőven megérte és most hogy tudom tényleg működik azt kell hogy mondjam a teljes árát is megérné.

Amit szeretek benne...
  • könnyed állag,
  • intenzív szín,
  • tartósság,
  • van hozzá ecset,
  • a külön doboz, amin látszana ha valaki már felbontotta volna
A csomagolása azt ígéri hogy 24 órán át tart, ezt azért nem teszteltem le, de a 10 órát simán bírja és idén volt már pár elég meleg napunk - akkor sem okozott csalódást. Zselés állaga van, a könnyedebb fajtából, így első próbálkozásra sikerült is jól belenyomnom az ecsetet. Ennek ellenére a színe tényleg nagyon intenzív, egy rétegben is szép fekete vonalat kapunk. Nincs benne csillám, és mattra szárad - viszonylag hamar. A csomagban volt hozzá egy tusecset is ami tökéletesen használható, mondjuk én a hajlított végű ecsetekkel könnyebben boldogulok, de ezzel sincs gond. A puha állagának köszönhetően nagyon könnyű vele vékony vonalat is húzni, de ha vastagon visszük fel akkor sem kell attól tartani hogy elmászik, vagy begyűrődik a szemráncba.

Ezt a sminket már láthattátok az Avon négyes szemhéjpúder palettáról készült tesztben, most nem készítettem külön sminket a tushoz mert már annyi sminkösszefoglalóban szerepelt hogy csak na (azt hiszem imádom a tusvonalat...). Viszont készítettem egy rövid videót amiben ennek a tusvonalnak az elkészítését láthatjátok:


Ismeritek ezt a szemhéjtust? Mi a véleményetek róla? Melyik a kedvenc zselés tusotok?


Follow Szépség morzsák és egyéb gondolatok

8 megjegyzés:

Viki Esztergályos írta...

A kedvenc tusom. :)

Névtelen írta...

Én épp a tökéletes fekete tus keresésében vagyok, de ez így eddíg tetszik. Már jó ideje színes tusokat alkalmazok és csak most döbbentem rá, hogy feketém nincs is! :D

Gabica írta...

A legjobb tus, amit eddig próbáltam, imádom! :)

Gabica írta...

Én ferdített tusecsettel nem tudok rendesen bánni, készítenél arról majd egy videót, hogy hogyan kell vele szép tusvonalat húzni?

Vincze Mariann írta...

Azt hiszem, erre a tusra fogom beváltani a szülinapi ajándékutalványomat! :)
A hajlított ecsetes technikáról én is szívesen olvasnék többet, mert nagyon érdekel.

pipacs írta...

Hű kedvet kaptam hozzá! :)

Anett írta...

Örülök hogy megtetszett nektek ez a tus :) és igyekszem majd egy videót összehozni amiben ferdített végű ecsetet használok. Nem ígérem jövő hétre, de hamarosan érkezni fog :)

dyna írta...

én is szívlelem ezt a tust, ugyan nekem a barna van meg. 50%-os akcióval meg pláne megéri.
eddig szintén ferde ecset párti voltam, de a hozzá adottat is egészen megszerettem és mostanában ahhoz nyúlok inkább. ;)

Megjegyzés küldése

 

Beautycrumbs Copyright © 2011 -- Template created by Beautycrumbs -- Powered by Blogger