2018. március 31., szombat

Gyerekjáték a takaritás! - Cleaning routine with kids (+VIDEÓ)


Azt már szerintem többször említettem hogy nem vagyok az a fajta aki nekiesik az egész háznak és takarít amíg csak bír, vagy amíg van mit takarítani :) Én inkább több kisebb fázisra osztom fel a nagy egészet, már csak a gyerekek miatt is, mert velük minden háromszor annyi ideig tart. Még jó hogy itt a modern kor és akad más egyéb segítség is bőven!




Szeretem megkönnyíteni a saját dolgomat és olyan takarítóeszközöket beszerezni amik univerzálisak, vagyis nem csak konyhában tesznek jó szolgálatot hanem mondjuk a fürdőben is vagy épp kint a ház körül. De mondhatnám azt is hogy nem szeretek otthon ezerféle tisztítószert tárolni, egyrészt a helyszűke miatt, másrészt meg nem szeretem őket cipelni mindig magammal épp amerre takarítok. Így van egy alapkészletem amit sok mindenre tudok használni, és ezt egészítem ki néhány fajta törlőkendővel, amik szerintem a világ legpraktikusabb találmányai. Jelenleg kettő fajta van itthon, az egyikkel mindent áttörlök a konyhapulttól a csaptelepekig, a másikkal pedig a gyerekek által használt területeket tisztítom, az etetőszéket, babakocsit és még a játékokat is akár. A takarításnak ez az a fázisa amibe be is tudom vonni Szofit, igényli is, nagyon szeret segíteni nekem a házimunkában. Nem tagadom, volt már olyan hogy sima popsitörlővel portalanította a bútorokat, amik nagyon fényesek és kissé ragacsosak lettek, de nem számít, mert egy tiszta konyharuhát is adtam neki amivel utána végigment még egyszer a felületen és tökéletes lett. :)


A másik amiben nagyon szívesen segít az a porszívózás. Szerintem ezzel minden gyerek így van, hiszen lehet rángatni, zúg is ezerrel meg hát olyan felnőttes dolog. Így rendszerint 5 percenként cserélünk, amitől ő nagyon boldog én meg kevésbé haladok, de sebaj, hosszú távon biztosan megéri házimunkára fogni a gyerekeket. 



Van egy új eszközünk is amit kipróbálásra kaptunk egy külföldi webshoptól, ez egy olyan takarító gép amit számos területen be lehet vetni.

Szerintem sikálásra lett kitalálva, tehát a makacs szennyeződések ellen, mint például a vízkő (vagy egyéb, a gyerekek által gyártott ragacsos szennyeződés). 3 cserélhető fej van hozzá, így a sarkokhoz is könnyű vele hozzáférni. Tölthető, vagyis nem kell magunk után húzni a kábelt, ez egy nagyon nagy előnye, egy töltéssel másfél órát tud működni.



Mindhárom fej forog működés közben, a szálai kissé szúrnak, így kocsimosásra nem mertem bevetni, pedig de jó lenne ha lenne hozzá egy szivacs fej is, szívesebben állnék neki autót mosni. De ettől függetlenül sok helyen hasznát vesszük például a konyhában vagy a fürdőszobában, ahol a zuhanytálcát végre hajolgatás nélkül 5 perc alatt varázsoltam tisztára! De a teraszt is lemostam már vele, szuper tiszta lett az is. Ja és a gyerek is imádja, mivel nagyon könnyű, 1,15 kb az egész gép így simán a kezébe tudom adni és örömmel segít ebben is! 

Ha nektek is megtetszett kattintsatok a Gearbest webshopjára!

Készítettem egy videót is hogy lássátok hogy megy nálunk a takaritás a gyerekek közreműködésével persze! Itt tudjátok megnézni:


Ti hogyan vonjátok be a gyerekeket a takarításba?


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 

Beautycrumbs Copyright © 2011 -- Template created by Beautycrumbs -- Powered by Blogger