2017. november 30., csütörtök

A 3 pozitív dolog amit a víztől kaptam


Olyan egyszerű, kézenfekvő dolog, mégis sokan jelentéktelennek gondolják. Pedig a viz szerepe az életünkben nagyon is fontos, mondhatni mindenhol ott van és ha jól használjuk a segitségünkre is lehet. Én az elmúlt hónapokban különösen odafigyelek rá egyrészt a szoptatás miatt, másrészt pedig az egészségem megőrzése céljából is. Most arról lesz szó hogy mely területeken használom "okosan" a vizet.


1. Első a kisbabám!

Azt hiszem mással nem is kezdhetném a felsorolást mint a szoptatás sikerességével. Megküzdöttem érte és ezúttal sikerült, tehát semmiért nem kockáztatnám. Sőt, azon vagyok hogy minden területen segitsem a sikerességben amig csak lehet. Ennek a sikernek az első számú záloga a folyadékfogyasztás. Sok! Na nem mértéktelenül mert azt mondják annak ellenkező a hatása, de tény hogy a szoptató édesanyáknak fokozottan oda kell figyelni a megfelelő mennyiségre. És ha nem akarnak elhizni akkor arra is hogy cukormenteset fogyasszanak. Tudom nagyon lehangoló hosszú hónapokon át csak vizen meg izesitetlen teákon élni, de nem feltétlen kell ennek igy lennie csak meg kell találni a mértéket. Én most a nulla cukor útján járok, igy marad a minden nélküli megoldás. Néha elég rossz minőségű a viz nálunk, az egy dolog hogy kemény, de sokszor van hogy klóros, már illatra is kellemetlen, ilyenkor jön a forralás és általában valamilyen tea lesz belőle. 

2. Pozitiv élettani folyamatok

Azt gondolom már mindenki kívülről fújja hogy az emberi test jórészt víz, így fontos annak utánpótlása. Meg hogy a nyári hónapokban különösen, de persze egész évben fontos a megfelelő mennyiségű napi folyadék fogyasztás, aminek legideálisabb formája a viz. Nem mindegy tehát hogy milyen minőségű az a viz amit elfogyasztunk. Én bevallom nem rajongok az ásványvizekért ezért tudatosan "nem is szoktam rá". Van némelyiknek egy jellegzetes ize, nekem többnyire vas iz érződik, szóval nem kedvelem őket túlzottan, szénsavasat pedig egyáltalán nem fogyasztok. Az ország jelentős részén kemény a viz, ami nem csak a mosógépünknek rossz :) hanem nekünk is, mert a vízben található kalcium irritálhatja az érzékeny bőrt. Ennek kiküszöbölésére találták ki a vizlágyitó készülékeket, melyek a kalcium egy részét kiszűrik és igy jön létre a lágyviz - ami a BWT szerint olyan selymes érzetet biztosít a bőrünk számára mintha selyemmel simogatnák, így elnevezték selyemvíznek. A BWT Lágyviz hozzájárul bőrünk savköpenyének megóvásához, hajunk és bőrünk rugalmas érzetűvé válik. De a külsőségeken túl szerintem fontosabb ami belül történik a testünkkel ha megfelelő mennyiségű és minőségű ivóvizet fogyasztunk. Testünk megtelik élettel és energiával, nő az aktivitásunk, a bőrünk belülről is feltöltődik nedvességgel, javul az emésztésünk. Ja és sikeresebb a fogyókúra is, de erről részletesebben a következő pontban!


3. Sikeres(ebb) fogyás

Szokták mondani hogy aki fogyni szeretne az igyon meg minden étkezés előtt egy pohár vizet. Ez igaz, de én máshogy mondanám: tegyük a vizivást élvezetessé, hogy ne kényszer legyen hanem jutalom. Régebben én sem igazán ittam mennyiségeket, egy-két tea meg egy-két pohár viz volt a napi fogyasztásom ami hát messze alatta marad a napi ajánlott folyadékbevitelnek. Mellette ugye jött a szoptatás is, szóval nem kell mondanom hogy tényleg fontossá vált számomra hogy bevigyem azt a napi 3 litert minimum. Erre agyban is fel kell készülni, el kell tervezni hogy mikor milyen formában fog az ember inni,és ez messze túl mutat azon hogy evés előtt húzz le egy pohárkával. Fel lehet dobni egy kis gyümölccsel is a vizünket, egy-két mentalevéllel vagy egy vicces szivószállal, szines jégkockákkal, a lényeg hogy szivesen nyúljunk a pohár után. A BWT selyemviz már önmagában is hozza azt a simogató érzést mintha egy gyümölcslé elfogyasztása, tudjátok, mikor érzed hogy iszol valamit ... sokan szerintem ezért sem szeretik a vizet, mert olyan semmilyen, pedig a fenti példákkal fel lehet azért turbózni. Amint elkezdtem mennyiséget inni, és persze odafigyelni mikor mit eszem már meg is indult a fogyás, és akkor még messze jártam a rendszeres testmozgástól


Ti miket szoktatok inni? Odafigyeltek a napi folyadékbevitelre?



Ez a bejegyzés a BWT bloggerpályázatára készült.



0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
 

Beautycrumbs Copyright © 2011 -- Template created by Beautycrumbs -- Powered by Blogger