2017. május 27., szombat

Mit ettem/ettünk ma? (+VIDEÓ)


Ne számitsatok semmi trendi, különleges kajára a videóban, sőt még csak nem is éppen az egészséges táplálkozás jegyében készült, de Szofi is benne van!


Azt hiszem ezt a kajás videózást is gyakorolni kell még mert vannak benne csalások, egy-két dolgot elfelejtettem felvenni, de ez van, majd legközelebb jobban figyelek :) A videót itt tudjátok megnézni:

2017. május 23., kedd

Dove youthful vitality sampon és balzsam | Teszt


Mostanában elég sok sampon megfordult a kezeim között, most egy balzsammal karöltve a Dove egyik termékét próbálgattam már egy ideje.




Nem különösebben kedvelem a Dove samponokat, ennek a megvásárlására egy jó kis akció vitt a DM-ben ráadásul végösszegi kuponom is volt szóval beruháztam rájuk. Gondolkodtam még a hozzá tartozó BB krémen is (milyen jó hogy már hajra is van...) de aztán úgy voltam vele hogy úgysem lenne időm túl gyakran véghezvinni a teljes "kúrát" a három termékkel igy csak a balzsam jött velem haza. Amúgy meg szerintem kicsit sokba kerülnek ezek a Youthful vitality termékek - van belőlük testápoló meg kézkrém is - úgy kb 1600 Ft és efölött látni őket, szóval jól jártam hogy volt hozzájuk kupon.



Ez a termékcsalád azt igéri hogy az öregedő hajat felfrissiti, élettel telivé teszi, fehérjékkel és lipidekkel tölti fel a hajat hogy az dús, puha és fényes legyen. Nos jól hangzik, nekem pont erre van egyébként szükségem mert eléggé sprőd és "szürke" a hajam mostanság, ráadásul mindentől gubancolódik is. 



A sampon és a balzsam kb egyforma állagú, nem túl sűrű de nem is a folyós fajta, könnyű eloszlatni a hajon. Samponból nekem a szokottnál nagyobb mennyiség kell egy-egy mosásra mert úgy érzem kevésbé habzik mint más samponok, igy egy kicsit gyorsabban fogy mint a balzsam, valószinűleg előbb fogok a tubus aljára érni. Egyébként nekem ez a fajta csomagolás jobban tetszik mint a hagyományos flakon, jó hogy minden felnyitásnál már ott várja a termék hogy "kézbe vegyem". A sampon jól tisztit és tényleg frissnek és könnyűnek érzem tőle a hajam, még a zsirosodást is egész jól kezeli, 3 napot simán kibirok vele, ami azért egész jó teljesitmény egy olyan sampontól amit nem erre találtak ki, szemben ugye a Vichy samponjával amiről a múltkor irtam (ITT).... A balzsam kellemesen hidratálja a hajat, nem neheziti el és finom illatot hagy maga után. Viszont ami nekem nagyon hiányzik a procedúra végén az a fényes haj, ugyanis ugyan olyan "szürke", ránézésre kissé sprőd marad a hajam a használatuk után is. Ezt nagyon sajnálom mert nem szeretnék pluszban még más fényt adó terméket is használni hajszáritás után pont azért hogy a könnyed haj érzése megmaradjon.

Ti próbáltatok már valamit a termékcsaládból?

2017. május 20., szombat

Notino haul - 2017 május (+VIDEÓ)


Úgy vettem észre szeretitek a haul posztokat/videókat igy ma újra egy ilyen következik.




Ezúttal három olyan terméket választottam amikkel egy ideje már szemezek, mert egyrészt vagy újdonságként nemrég jelentek meg a piacon, vagy ikonikus nagy névnek számitanak vagy éppen mert számos területen bevethetők. Hogy melyik jelző mit takar? Lássuk!

Először is kezdjük az ikonikussal mert őt nagyon vártam hogy végre én is a kezemben tarthassam egyik terméküket. Sőt, ennek a kis csomagnak hála nem is egyet hanem rögtön négyet. Ez az Urban Decay travel kit ugyanis több mindent tartalmaz: először is egy hosszan tartó jumbó szemceruzát Mushroom árnyalatban, a hozzá illő mono szemhéjpúderrel, valamint egy rózsaszin szájfényt és egy kis ecsetkét. Sajnos a szettel nem vagyok maradéktalanul elégedett ezt a videóban ki is fejtettem, de azért nagy élvezettel láttam neki a kis szett kipróbálásának és hát igen, a szemhéjpúder lett a nagy kedvencem közülük.

A L'Oreal Color Riche újfajta körömlakkok nemrégiben jelentek meg és nekem egyből megtetszett ez az újfajta megjelenés - elsőre mindig a csomagolás fog meg, nekem ez is sokat számit :) ráadásul finom illatot is igért felkenés után, ezt mindenképp ki akartam próbálni. Nos, azt kell hogy mondjam megvan az új kedvenc körömlakkom, mert ez fantasztikus! A szine mondjuk nem lett jó választás mert most még elég fehér vagyok hozzá, kicsit sápasztja az ujjaimat, de minőségre csillagos ötös, hamarosan jövök a teszttel!

A harmadik termék egy Make me bio Rózsaviz, a rózsavizről már sok jót olvastam, sok mindenre használható elvileg igy kiváncsi leszek hogy válik be nálam. Egyelőre még csak egyet fújtam belőle, nem kezdtem el konkrétan használni igy nem is alkotok róla most véleményt, viszont szerencsére az illata nagyon kellemes, nem az a tolakodó rózsás illat.

A termékekről első benyomásos véleményt a videóban láthattok:

Ti milyen újdonságokat szereztetek be mostanában?

2017. május 16., kedd

Mit tud a Vichy dercos samponja? | Teszt


Hát, ha egy szóval kellene jellemeznem, akkor azt mondanám hogy semmit. De hogy ebből egy normális teszt kerekedjék lentebb leirom részletesen is!


Még valamikor év elején vettem ezt a sampont, volt rá valami akció is ezért gondoltam beruházok rá, mert amúgy elég drágának mondanám, viszont régóta szerettem volna kipróbálni egy "komolyabb" korpásodás elleni sampont. Azért valahol csak összefüggést keres az ember az ár és a minőség között, vagy nem? Én igen, és ennek megfelelően nagyon sokat is vártam ettől a sampontól, vagyis vártunk, mert párom is nagyon lelkesen kezdte használni.

A hajamról azt kell tudni hogy küzdök a korpásodással és bizony három nap után már a zsiros hajtövekkel is, igy erre keresek szüntelenül (továbbra is) megoldást. Tehát azt a változatát választottam ami normál és zsiros hajra való.

A hivatalos tudnivalók a samponról, forrás: idealisbor.hu :

A Selenium DS* egy olyan természetes hatóanyag, amelynek hatékonysága bőrgyógyászok által klinikailag elismert. Még a legmakacsabb korpát is megszünteti.
A Cohesyl™ ragasztóként köti meg a fejbőr sejtjeit, megelezőve ezzel a korpásodást.
A fejbőr visszanyeri egészségét: a korpa megszűnik és a pikkelyesedés korlátozódik.
- Már első használattól hat a tartós korpa ellen.
- Kezelés után 6 hétig korpamentes haj.
- A viszketés enyhül már az első használat után.
A fejbőre visszanyeri egészségét: hosszantartóan korpamentes lesz.
*Selenium diszulfid.

Kezelés előtt: a sejtek eltávolodnak egymástól, korpás fejbőr.
4 hét kezelés után: a sejtek egymáshoz kötődnek, egészséges és korpamentes fejbőr.Használja úgy, mint egy normál sampont 4 hétig.

A sampon nagyon kellemes állagú, krémes de nem túl tömény, könnyű adagolni és kevés mennyiséggel is jól habzik, én kétszer szoktam vele átmosni a hajam. A szine elsőre meglepően mustársára, és az illatában is van valami furcsa, de nagyon kellemes, nem tudnám semmihez sem hasonlitani, de ne virág illatra gondoljatok és nem is a hagyományos "samponillat", de mondom, nagyon kellemes és meg is marad a hajon.

A teszt igazságához hozzá tartozik hogy én három hét használat után feladtam a kisérletezést vele mert annyira nem történt semmi javulás hogy engedtem a polcon kacsintgató más hajápoló termékeimnek és néha mást is használok ezen kivül. Viszont, azt szerintem joggal vártam volna hogy legalább az azonnal igért hatásait betartsa, de sajnos a zsiros és viszkető fejbőrrel sem tudott mit kezdeni. Persze a korpásodást sem mérsékelte úgy ahogy vártam volna, bár nem mondom itt talán némi javulásról beszámolhatok, de messze nem tüntette el az egészet. Párom hasonló tapasztalatokkal rendületlenül használja, ő azt mondja hogy a viszkető fejbőr zavarja leginkább, talán mintha egyre rosszabb is lenne a helyzet, pedig ő csak és kizárólag ezt használja hajmosáskor.

Nekem utána szükségem van hajbalzsamra mert nagyon összetapasztja a hajam, lehet hogy ez a parabénmentessége miatt van, nem tudom, de nem lehet utána csak úgy kifésülni és kellemetlen tapadós érzetet kelt. Amúgy ha csak mint "egyszerű sampont" nézzük persze jól tisztit és könnyed lesz tőle a hajam, viszont három nap után már ugyan úgy hajmosásért kiált és semmi javulást nem vettem észre az állapotában.




Próbáltátok már ezt a sampont? Nektek bevált?

2017. május 15., hétfő

Mennyi az annyi? - az ideális korkülönbségről | #momlife


Az ideális korkülönbség csak a tankönyvekben létezik. Az ideális korkülönbség mindenkinél más. Az ideális korkülönbség 'monnyonle.



Kinek mi az ideális? Bármiben! Na ugye hogy mindenkinek más! Ezért nem is értem miért mondják azt sokan (kb mindenki) hogy a gyerekek közti 2 év az ideális korkülönbség. Legalábbis én mindenkitől ezt hallottam. Igy visszanézve mindenkitől, AKINÉL NEM ENNYI VAN A GYEREKEK KÖZÖTT!  Akkor meg honnan tudja? Miből gondolja? Gondolom ő is csak ezt hallotta, mert ezt mondja mindenki. Nos, lassan két hónapja tudom, sejtem, gondolom hogy ez nem feltétlen van igy. Sőt. Jelenleg úgy érzem hogy nagyon is nincs igy!



Azt tudtuk már Szofi születése után is hogy kis korkülönbséget szeretnénk a gyerekek között. Ehhez még jött a költözés menedzselése is, igy mindenképp az után terveztük, de nem akartunk túl sokat várni, mert én már nem szerettem volna "túl öregen" szülni. És jött az a két éves duma mindenhonnan hogy majd milyen jó lesz nekem (nekünk, meg nekik is) hogy kis idő van a gyerekek között. Tudom hogy minden gyerek más, meg minden család is más, de én csak a saját tapasztalatomról tudok nyilatkozni szóval álljon itt néhány pontban hogy szerintem miért is nem annyira ideális - jelen esetben - ez a kis korkülönbség.

1. Amikor a nagy még nem annyira önálló
Persze nagyon sok mindent meg tud egyedül csinálni, de nem mindent, és mikor ott sir a kicsi a karomban akkor jövök rá hogy mennyit is jelent reggelente felöltöztetni a nagyot. Mert hogy még nem öltözik egyedül, és az ételt is oda kell elé tenni, sőt, néha be is segitek az evésbe, még tanitani kell ezekre. Irhatnám azt is hogy ki kell szolgálni, de nem szeretem ezt a szót, inkább maradjunk annyiban hogy szüksége van rám a napi szükségleteit ellátni.

2. Úton a szobatisztaság felé
Ezt külön pontba szedtem mert esküszöm könnyebb lenne ha bele se vágtunk volna, hanem egyszerűen csak nem lenne napirendi ponton a bilikérdés állandóan. Igazság szerint egyre rosszabbul haladunk vele, vagy visszafele haladunk már nem is tudom de tény, hogy látom rajta hogy stresszeli a dolog és már engem is, semmi kedvem az egészet "erőltetni". Tavaly nyáron még szólt hogy pisilni kell és rá is ült a bilire, néha nagydolog is sikerült aztán szép lassan elmaradtak ezek. Ma már ott tartunk hogy szinte semmi nem sikerül. Amikor meg pont szól hogy menjek segiteni akkor persze pont szoptatok vagy altatok vagy próbálom magam összekaparni hamvaimból egy húzós délelőtt után. Ja és a legjobb, már nem érdekel hogy sosem ül rá a bilire, de konkrétan ellenkezik a pelenkacsere ellen is, ami igy plusz időt és energiát von el.

3. Dackorszak te csodás
Szofi sosem volt az az egy helyben ülős fajta, de amióta ehhez még a dackorszak is hozzájött, azóta nem szivesen "engedem szabadjára" idegen helyen, mert nem érem utól és sajnos nem is hallgat rám ha visszahivom. Most pedig hogy a kicsit is vinnünk kell magunkkal bevallom úgy szoritom a kezét az utcán hogy beleizzadok. Pedig felénk a belső utcák egész kockázat mentesek, néha jön csak autó, de akkor is, hiába tanitom már egy éve - mióta itt lakunk és motorozni járunk - hogy az út szélén menjen, jöjjön vissza ha hivom, álljon meg ha kérem stb. de semmi. Aztán persze jön a hiszti, hogy a játszótérre menjünk, fagyizni menjünk vagy csak amarra menjünk, és próbálok nem az utca közepén kiborulni vagy kiabálni hogy menjünk már, mert persze addigra a kicsi is felébredt és sir rajtam. 

Szóval nem mondom hogy tutira rossz ez a kis korkülönbség hisz még csak két hónapja vagyunk benne kb, lehet ebből még jó dolog is, de most még csak ezt az arcát mutatta meg. Igy én ha valaki megkérdi tőlem milyen az élet két kisgyerekkel, és mikor ideális szerintem bevállalni a kistesót én azt szoktam mondani:

  • ha a nagy már tud rendesen beszélni, kifejezni magát, az érzéseit,
  • ha szobatiszta, teljesen,
  • öltözni és vetközni is tud magától valamint a napi szükségleteit "ellátja" pl megmossa a kezét, a kis poharát a csap alá tudja tartani ha szomjas, meg tud enni egy almát vagy egy joghurtot egyedül, stb,
  • némiképp szófogadó :)
  • lecsengett a dackorszak,
  • és lehetőleg túl van már a bölcsis/ovis beszoktatáson és az immunrendszere is hozzáedződött már.
Aztán hogy ezen csillagállások valaha találkoznak-e az már egy más kérdés, feltételezem hogy olyan nagyon ideális helyzetről sosem beszélhetünk, vagyis csak remélem hogy másnál sem annyira tökéletesen passzol mindig minden mindenhez.

Szóval nálatok mennyi az annyi?

2017. május 13., szombat

Elfogyott termékek - 2017 tavasz (+VIDEÓ)


Kicsit sok üres flakon gyűlt össze az elmúlt jópár hét folyamán, ezért elneveztem őket tavaszi elfogyott termékeknek és likvidáltam őket. De, előtte persze videóztam is.



Most igyekszem elővenni a régóta elfekvőben lévő dolgokat a fürdőszobaszekrényből, ezért van néhány régi versenyző is a mezőnyben. Ezúttal is nagyon vegyes lett a felhozatal, több fürdőterméktől is búcsút vettem, egész üres már ez a szekció egyébként a fürdőben, szóval egy újabb ok a készletfrissitésre :) Kivételesen most egyetlen sminktermékként egy szempillaspirálnak is búcsút intek!

A videót itt tudjátok megnézni:




2017. május 10., szerda

Fabula szappan gerániumos krémdezodor | Teszt


Ez a krémdezodor egy meglepetéscsomag részeként került hozzám és be kell vallanom magamtól biztosan nem vásároltam volna meg, viszont örülök hogy adtam neki egy esélyt, bár a szeretetem nem feltétlen...


A meglepetéscsomag a Mommy Mia tavaszi ovis zsákja volt (ITT irtam róla) ami nem okozott valami nagy örömet nekem, mikor pakoltam ki belőle a termékeket folyton az járt a fejemben legyen már benne valami érdekes, valami igazán jó termék, végül utolsóként akadt ez a kezembe a zsák alján és teljesen elszontyolodtam hogy akkor ez most ennyi volt. Aztán túl lettem az első sokkon és lecsavartam a tetejét megnézni hogy mégis hogyan is fest belülről és még jobban elment a kedvem az egésztől, ugyanis ez egy "belenyulkálós" termék és ezt a tipust én nem igazán kedvelem.

Aztán állt ott a polcon néhány napig, néha belenéztem, mert az illata az valami fantasztikus, és végül egyik este nekiestem és megpróbáltam felkenni. A leirása szerint egy borsónyi mennyiséget kell kiszedni belőle és a tenyerünk közt felolvadva felvinni a hónalj területére. Megmondom őszintén egyszer sikerült belőle körömmel kikaparni egy kisebb mennyiséget de konkrétan olyan kemény az állaga hogy ehhez spatula kéne vagy nem is tudom mi. Szóval én felhagytam a kapargatással, inkább két ujjbeggyel körözök benne kettőt-hármat és igy viszem fel a hónalj területére. Nekem egyébként egy ilyen körzés kevés, legalább kétszer szoktam belőle kinyerni ilyen formán a terméket tehát mindkét hónalj kap két adagot.


A hivatalos termékleirás: (további infó ITT)

A Fabualszappan Gerániumos krémdezodor bőrnyugtató és -ápoló shea vajjal, szódabikarbónával és kukoricakeményítővel készült,így a verejtékmirigyek elzárása nélkül segít a nedvesség megkötésében és a szagok semlegesítésében. A krémdezodor illatát adó tiszta, természetes geránium illóolaj segít a kellemetlen testszag kialakulásáért felelős baktériumok elleni harcban. Aluminium sók, vegyszerek és más egészségre káros anyagok nélkül tart frissen.


Ahogy igy próbálgattam néhány napig végül azt vettem észre hogy rendszeresen érte nyúlok zuhanyzás után, ugyan még mindig zavar hogy bele kell nyulkálni és én meg is mosom utána a kezem (vagyis az ujjaim) mert engem zavar hogy elég intenziven érezni rajta ezt az amúgy nagyon is kellemes illatot. Egész jó a hatékonysága is, bevallom nem hittem benne, de tényleg működik, az izzadást nem gátolja de a kellemetlen szagokat nem hagyja érvényesülni. Az intenziv illata ugyan reggelre már visszavesz magából, de egész nap kitart a hatékonysága. Remélem ez a nagy nyári melegben is igy lesz.


Ti próbáltatok már krémdezodort ilyen formában?

2017. május 6., szombat

Eveline Cosmetics Volume Celebrities szempillaspirál - Video review


Nagyon szeretek szempillaspirálokat videóban bemutatni, szóval jöjjön most a legutóbbi szerzeményem, ami ráadásul egy több szempontból is igéretes darab!



Az utóbbi időben volt hogy "befürödtem" szempillaspirállal, szóval keresgéltem valami új, valami jó (vagy még jobb) után, ami persze nem egy fél fizetést igényel de mégis szuper eredményt érhetek el vele. Végül az Eveline Cosmetics márkánál kötöttem ki a Notino kinálatában, egész pontosan a Volume Celebrities névre hallgató kis arany darabnál. Abszolut kép alapján döntöttem, nagyon tetszett a kis kecses keféje, gondoltam adok neki egy esélyt.


A webshopban azt irják a "dús pillákért", én viszont inkább azt mondanám róla hogy a merészen ivelt és hosszú pillák kedvelőinek való ez inkább. Nem mondom hogy egy picit sem dúsit, de szerintem nem ez az erőssége, főleg nem szolid egy rétegben használva. Aki viszont több rétegben szereti használni a spirálokat annak biztosan előjön ez a jó tulajdonsága is. Részemről én maradok az egynél, mert zavaró ha a sok festék miatt a szempillám hozzáér a szemüveghez, meg amúgy is hétköznap nekem a nagyon-nagyon minimál sminkemet ez a spirál igy is szuperül feldobja. Egyébként készitettem róla videót is ahol használat közben is láthatjátok mit tud valójában.


Hatását tekintve tehát nálam ez egy szuperül ivelő és hosszitó szempillaspirál, gyönyörű telt fekete szine van, a csomagolása szerint Deep black az árnyalat neve és tényleg, szénfekete lesz a végeredmény. Ami ráadásul rendkivül tartós is, nem pereg le és egész nap szépen a helyén marad nem is maszatolódik. A keféjében sem csalódtam, elég vékonyka és rugalmas, jól lehet vele bánni még a szemzugban is. Az alsó szempilláim én sosem festem egyébként, igy ott nem tudom hogyan működne. Pont elég festéket vesznek fel az apró kis tüskék, ezt szeretem leginkább az ilyen szilikon kefékben, nagyon megkönnyitik számomra a spirálozást, bár amilyen béna vagyok még igy is van hogy összekenem magam - mint ahogy a videóban is - ilyenkor nem árt sietni az eltávolitással mert azért elég hamar megszárad ez a festék. Ez mondjuk annak jó hir aki szereti rétegezni a festéket.

Az eltávolitásához mindenképp szükséges valamilyen szemfesték lemosó, mert sima vizzel, szappannal/tusfürdővel nem jön le maradéktalanul, ráadásul szépen elkenődik amolyan pandásra (igen, van hogy zuhanyzás után jut eszembe a sminkeltávolitás....)

Jöjjenek az előtte/utána képek:


A videót pedig itt tudjátok megnézni:



2017. május 4., csütörtök

Az első hónap négyesben | #momlife

Már rég akartam irni egy nagyobb összefoglaló posztot igy babatémával kapcsolatban, de jobbnak láttam inkább szétszedni az egyes részeket mert rettentő hosszú lenne még nekem is, igy most egy
"általános, hogyan telt az első hónapunk, mit csináltunk, mit érzek most" poszt következik.


Fanni április 25-én lett egy hónapos, és azt kell hogy mondjam egy szempillantás alatt eltelt ez az első hónap. Mikor még várandós voltam vele persze elképzeltem hogyan is fognak telni a hétköznapok, hogy "tudjuk beilleszteni" a napi rutinba a kis jövevényt, de be kell lássam nem sokat ért ez az ábrándozás, mert a gyakorlat mindent felülirt.

Az élet két gyerekkel nagyon nehéz. Vagy, nagyon nehéz is tud lenni. Vagy nagyon könnyű is tud lenni. Attól függ honnan nézi az ember és milyen napon irja ezt. Ma épp jó napunk van (04.27) mikor irom ezt a posztot, de ha azt nézem hogy 3 napja a gépet se tudtam bekapcsolni mert úgy jöttek össze a dolgok, akkor innen nézve már más a helyzet.

Nagyon sokat töprengtem azon vajon Szofi hogyan fogadja majd a kistestvérét. Rengeteget meséltem neki róla, a pocakban lakó babáról és sokat is simogatta a hasam. A kórházban mikor bejöttek látogatni nem igazán érdeklődött Fanni iránt, persze megnézte meg simogatta is, de szerintem inkább a kis kocsi tetszett neki amiben kitoltam a folyosóra és inkább azt tologatta volna. Aztán itthon az első nap kicsit kétségbeestem a viselkedésén, ugyanis annyira felpörgött hogy komolyan féltem letenni Fannit a kanapéra. Kiabált, sikitott és egyfolytában ugrált hol a kanapén hol a kanapé mellett, rögtön mindent szeretett volna "kipróbálni rajta", vitte volna játszani. Persze mikor rászóltunk hogy azért ezt talán nem kéne akkor óriási hisztit kanyarintott. Na mondom ha ez  ilyen lesz ezután mindig akkor végem van. Szerencsére azért csillapodott a helyzet, szép fokozatosan megszokta az új helyzetet, de azért még mindig van ami izgalomba hozza, például az esti fürdetés. Ő is segit benne, mostanra eljutottunk oda hogy (talán) elfogadta hogy ő csak a lábát moshatja, mert amúgy eleinte az egész fürdő úszott úgy fürdetett. Szóval tök jó tényleg hogy tetszik neki a testvére, de azért vannak nehéz pillanatok is, na még pár ide a végére: műanyag zöldségekkel etetné, "kapálja" a fejét a hajkefével, a popsikrémet az egész testére kenné de főleg a szemébe....stb.

Új szokások amiket bevezettünk

Az első két hét egyébként nagyon idilli volt ezektől eltekintve, Fanni igazi eszik-alszik baba volt (!) tényleg egy hangját nem hallottuk maximum esténként. Ebben a két hétben itthon volt velünk párom, ő volt - és van is - az egyetlen segitségem. Kettesben sem volt egyszerű menedzselni a napi teendőket két gyerekkel, volt hogy bizony szendvicset ebédeltünk mert nem készült el az ebéd időben. Tehát azt hiszem joggal féltem hogy mi lesz ha egyedül maradok velük. Azt gondoltam hogy nem lesz egyszerű a dolog, de hogy néha ilyen pokolian nehéz lesz azt nem. 

Persze ezt is elképzeltem már jó előre milyen szupi lesz amig szoptatok addig mondjuk mesét olvasok Szofinak, vagy kirakózunk esetleg fél kézzel szinezünk. Hát persze...e helyett nagyon hamar megkaptam a "Tedd le" felszólitást és pont akkor esedékes bilizést, evés-ivást. Pedig minden szoptatásnak úgy állok neki hogy előtte Szofit próbálom "lerendezni": kell-e pisilni, enni-inni, odakészitem a kanapéra a játékokat, de semmi. Maradtak az igéretek hogy mindjárt megyek, mindjárt játszunk, amit nem mindig fogad jól. Pár nap után egyébként nagyjából beállt hogy a két lány kb egyszerre ebédel, Szofinak az asztalra készitek mindent és egyedül eszik, aminek persze egyrészt az a vége hogy fele a földön köt ki, a másik fele meg megmarad. Aztán pedig alvás. Ez volt még egy kritikus pont ugyanis Szofi úgy aludt el nappal és este is hogy bent voltunk vele a sötét szobában, mi a fotelban ültünk ő meg "vergődött" és nagy szenvedések árán egy óra alatt kb elaludt, ha szerencsénk volt 20 perc is elég volt neki. Na ezt Fannival a karomban párszor megpróbáltam abszolválni, de ez még inkább visszatartotta az alvásban. Ezért egyik napról a másikra bevezettük az új rendszert: úgybabújás, puszi (este mese is van) és kimegyünk a szobából. Láss csodát, két hete működik a dolog, nappal és este is elalszik egyedül. Cserébe viszont Fanni pont akkor van ébren, szóval egyik kézzel adtam a másikkal meg elvettem, na de ez még úgyis változik.

Új babaholmik amiket kipróbáltunk

Kicsit sárga volt még mikor hazajöttünk és mivel kicsi súllyal született ezért 3 óránként keltenem kellett este is enni, amit nem túl jól fogadott, volt amikor nem is evett semmit. Elég sokat vesztett a súlyából a kórházban de szépen összeszedte magát itthon már. Eleinte voltak gondjaim a szoptatással (azért most is van még egy kicsi) igy nagyon jókor érkeztek ezek a Tommee Tippee termékek, különösen a kézi mellszivónak vettem hasznát, nem is gondoltam volna. Nekem ugyanis még a Szofis időkből van egy gépi mellszivóm, ami rendszeres használatra nagyon is jó, de alkalmanként macerás előkapni.

Pedig az első időkben jól jöhet egy egyszerű kézi mellszivó, nekem is pont jókor érkezett ez a Tommee Tippee márkájú darab, amit azonnal be is vetettem. Nagyon jó szolgálatot tud tenni mikor kezdetben a baba még nem tudja rendesen bevenni a szájába a mellbimbót mert esetleg nem emelkedik ki rendesen vagy nagyon kemény mert teli van, ilyenkor nem árt picit fejni szoptatás előtt. Én használtam még a klasszikus szaporitó fejésre is (7-7-5-5-3-3-1-1), illetve esténként előkaptam ha úgy éreztem nem ürültek ki rendesen a cicik. Ez jön velünk hétvégén is mikor nagyszülőkhöz megyünk, hogy ha úgy adódik akkor lehessen mihez nyúlnom, szerencsére kis helyen elfér, ráadásul a hozzá járó sterilizáló dobozba nagyon jól bele is lehet pakolni.


Ez a sterilizáló doboz egyébként nagyon praktikus, a mellszivó minden részét bele lehet pakolni és együtt sterililzálni. Csak 1 deci viz kell hozzá és a mikróban 6 perc alatt el is készül, igy nagyon könnyen minden használat után sterilizálhatóak az eszközök. A szettben volt még egy pici tárolópohár ami azért nagyon praktikus az olyanoknak mint én akik nem mennyiséget fejnek hanem csak éppenhogy, mert ebben tök jól elfér a két etetés közt lefejt kis mennyiség. Maga a "gép" pedig könnyen kezelhető, nem kiván különösebb erőfeszitést a kar nyomkodása, jó a kialakitása is szóval tényleg praktikus kis szerkezet.


A márkának vannak cumisüvegei is, kisebbek és nagyobbak, szinesek és egyszerűbbek, az én kedvencem a picike, 150 ml-es, anti-colic tipusú, itt elöl a képen. Ha jobban megnézitek van benne középen egy kék kis szerkezet ami a benne lévő folyadék hőmérsékletét ellenőrzi. Ha kék a csik - mint most is - az azt jelenti hideg, ha elkezd lilába átmenni akkor langyostól a melegig változik a hőmérséklete, ha piros akkor pedig egyértelműen túl meleg a benne lévő folyadék. Ezt természetesen lehet használni anyatejes és tápszeres táplálásnál is, szerintem nagyon praktikus, persze azért nem árt ellenőrizni a hőmérsékletet a csuklónkon is. A cumi része nagyon kis puha, kellemes tapintású és könnyen tisztitható, van hozzá mellékelve egy picike kefe is amivel a belső szerkezetet is lehet tisztitani, de természetesen az egész akár ki is főzhető hagyományos módon is.


Amit még a várandósság előtt kinéztem magunknak az egy hordozó eszköz, a Close Caboo névre hallgató, abból is az organic cotton változat, hátha nem lesz benne annyira melegünk. Szofival elég későn kezdtem el a hordozást, most viszont muszáj voltam már az elején belevágni mert itt nálunk a sétával elérhető boltok olyan kicsik hogy babakocsival esélytelen bemenni, meg hát játszóterezni is ezzel gondoltam menni. Nos, őszintén szólva azt hiszem én nem leszek az az igazi "hurcimami", próbáltam már néhány hordozót (közel sem mindet, ezt tudom) de én egyiket sem szeretem maradéktalanul és maga a hordozás is nekem valahogy ... khm.. le merjem irni? Persze hogy le merem, ez az én blogom és azt irok le amit akarok. Szóval nekem azért annyira nem tetszik a hordozás, na. A babakocsit sokkal kényelmesebbnek tartom és nem hiszem hogy az egy olyan rossz szerkezet lenne csak azért mert nem vagyunk igy testkontaktusban. Na mindegy, erről talán majd egyszer részletesebben is irok. Szóval ez a hordozó nagyon kényelmes amúgy, csak abba nem gondoltam bele hogy ezzel sem egyszerű ám szaladni, meg kézben cipelni haza az árut amit a boltból hozunk. A játszótéren meg azért néha csak le kell hajolni hogy pl homokozzak a gyerekkel, vagy segitsek neki felmászni a legmagasabb csuszdára, vagy a mérleghintát nyomkodni és arról már nem is beszélnék hogy igy ezzel nem tudom Szofit beleemelni a kishintába. Szóval na, jó ez a hordozó csak mégsem annyira. Az anyaga egyébként kellemes, ebben az időjárásban még kellemesnek mondanám a viseletét de a forró nyárban biztos izzasztó, bár én ősszel a csatosban is izzadtam Szofival, szóval mondom, nem vagyok nagy hurci párti.


Néhány héttel ezelőtt lehetőséget kaptam kipróbálni az Almawin folyékony mosódiót mely természetes összetevőkből áll. A mosódiót gondolom sokan ismerik, nos ez pedig egy folyékony változata, igy a hozzám hasonló bátortalanok is tehetnek vele próbát. Nekem még semmilyen kapcsolatom nem volt a mosódióval, azt sem tudom hogyan kell használni vagy hogy működik. Ezt a folyékony változatát viszont pont olyan egyszerű használni mint egy sima folyékony mosószert, csak beletöltöm a rekeszbe és kész. Mellette nem szükséges öblitőszert és vasaláskönnyitőt sem használni, a ruháknak friss illatuk lesz csupán ettől a terméktől is. A babaruháknak amúgy is nagyobb figyelmet szoktam szentelni mosás terén igy most örülök hogy rátaláltam egy olyan alternativára amit kényelmes is használni és nem kell lemondanom a puha és illatos ruhák élményéről sem.

Készitettem egy VLOG videót is a mindennapjainkról, ha érdekel itt megnézheted:


Nagyon sok minden történt velünk az elmúlt egy hónapban és még sok mindenről szeretnék is majd irni, de ha van valami ami konkrétan érdekel titeket akkor kérdezzetek :)

2017. május 3., szerda

Last minute anyáknapi ajándék tippek


Most hétvégén anyák napja, ugye nem felejtettétek el! Most néhány tippet hoztam hogy én mivel lepem/leptem meg anyukámat ezen a napon.

1. Virág, csoki
Ez szerintem a "legalapabb" ajándék ötlet ami kb mindenkinek eszébe jut. Viszont mi annyit csavartunk rajta a bátyámmal hogy nem a hagyományos vágott vs. cserepes növényt vásároljuk már évek óta, hanem kiültethető fajtákat. Jellemzően olyat amit fel lehet akasztani kint a teraszon, muskátli vagy valami szépséges futós virág. Idén arra gondoltam hogy ezen is csavarok némiképp és balkonládákat vásárolok üresen és hozzá ültethető virágokat. Igy idén a terasz korlátja is diszeleghet és közben egy kis kikapcsolódás is jár mellé - persze anyukám szeret ültetni szóval ez csak annak opció akinek az anyukája szintén szeret picit kertészkedni. Mellé a kedvenc desszertjét is beszerezzük majd természetesen.



2. Kozmetikumok
Annak akinek anyukája szereti a szépségápolási termékeket az anyák napja is "könyebb", én legalább is bármikor bármilyen alkalomra szeretek valami illatos kis meglepit kapni. Nem egyszer ajándékoztam már én is ilyet anyukámnak, bár ő nem kifejezetten kedveli a kozmetikumokat, viszont a szappankülönlegességeket nagyon is szereti, igy én abból állitottam már össze egy szép ajándékcsomagot és nagy volt az öröm. De ilyenkor egy finom parfüm - akár a már jól bevált illat, akár egy teljesen új kisérletezésképpen. Még van idő akár online is webshopon keresztül beszerezni az ajándékokat, nézzetek szét a Notino webshopjában, rengeteg anyáknapi akciós termékük van.



3. Élmények
Sokaknak még mindig nem számit igazi ajándéknak egy élmény ajándékozása pedig néha sokkal jobban betalál mint egy kézzel fogható ajándék. Nem kell rögtön wellness hétvégére gondolni vagy valami világra szóló nagy élményre, elég csak egy picit "körül nézni" mire is van szüksége az anyukánknak. Nálunk például volt már hogy befizettem egy fodrászra és egy pedikürre mert már rég szeretett volna elmenni. Vagy elhivtam őt és persze apukámat is egy kis kirándulásra a vasúttörténeti parkba, mert már szerettek volna kimozdulni valahová és nézelődni picit. De az is jó ötlet lehet hogy egy napra átvállalja az ember a főzést-sütést és neki csak pihenni kell. Persze egy jó mozi, szinház is mindig jó ötletnek számit.



Ti milyen ajándékra szavaztok?



Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
 

Beautycrumbs Copyright © 2011 -- Template created by Beautycrumbs -- Powered by Blogger