2014. október 19., vasárnap

Bourjois mini körömlakk szett | Vélemény

Ma egy nagyon cuki kis szettről lesz szó, méghozzá a Bourjois 6 darab mini körömlakkjából álló összeállításról.
 A Color block megnevezés abszolút illik rá, nagyon ütős kis párosításokat lehet belőle kihozni, három pirosas és három kékes (zöldes) árnyalatot tartalmaz. A lakkok egy részével már találkozhattatok körmös posztokban, általában valami nail art részeként használtam őket. Illetve egy részükkel a későbbiekben fogtok majd találkozni, ugyanis előrevettem a három kedvencem a szettből. Őket többször is használtam már és többféleképpen is, alapszínként vagy nyomdázáshoz is. A másik három árnyalat viszont az ellentéte a kedvenceimnek, így őket "száműztem" egy nem váltak be poszthoz. Ilyen egy vegyes kollekciót még nem láttam! 
Ez a kis cuki szettaz Iparfümériánál érhető el 2500 Ftnáron- két összeállításban is kapható és a másik is nagyon szép színeket tartalmaz. De akkor vágjunk is bele és nézzük a kedvenceimet.
  A szett tehát 6 mini lakkot tartalmaz, melyek a Fashion show New York nevet kapták, ezen belül pedig számokkal vannak ellátva.
86 - Shrek zöld (krém finish)
88 - Sötétkék (gyöngyházas)
89 - Türkiz/világoskék (krém finish)
92 - Bordó (krém finish)
93 - Piros (gyöngyházas)
94 - Narancs (krém finish)

Tehát többségében krém finishű lakkokat találunk benne, mindegyik ecsete picike és kerek, kicsit nehéz vele lakkozni, nem fekszik rá szépen a köröm ívére. 
Az abszolút kedvencek a bordó árnyalat, csodás szín és minőség! Ő bírta a legtovább a körmeimen, a mutató ujjamnál látszik egy kis lepattogzás de ez semmiség a harmadik napon - nálam ez a csúcsnak számít. Egyébként 5 napig volt fent a körmeimen de akkor már ki kellett javítanom a mutató és hüvelyk ujjamon is. Ez egy bármikor bevethető árnyalat szerintem és nagyon jól variálható is, megállja a helyét önmagában vagy mintázva is. Neki van a legjobb állaga, nem híg de nem is vastag, még az icipici ecsetével is egész könnyű felvinni. 
A második számú kedvencem a narancs, valami eszméletlen ez az árnyalat! Önmagában is csodás bár nekem hétköznapra kicsit sok ahogy világít a körmeimen, ezért leginkább így "felesben" viseltem. Nyomdázni is egész jó vele - bár ezt is csak egy következő posztban fogom megmutatni, nem akarok lelőni minden poént! :) Kicsit sűrűbb az állaga mint a bordónak ezért vigyázni kell hogy ne kenjük túl vastagra.
A harmadik kedvencem pedig a zöld, pedig nem is szeretem a zöldet! Ó jaj mi lett velem - egyébként vettem azóta egy másik zöld lakkot és azt is imádom, nem értem én ezt! Szóval szintén nem egy elhanyagolható árnyalatról van szó, messziről ki lehet szúrni! Állagra és minőségre a bordóhoz hasonló, bár tartósságban azért nem éri utol. És mint látható nyomdázni is egész jól lehet vele, messzebbről is látszik a minta a körmömön.

Nektek bejön valamelyik szín a három közül? Kedvelitek az ilyen mini szetteket akár körömlakkban akár más szépségápolási termékben?

Follow Szépség morzsák és egyéb gondolatok

4 megjegyzés:

Nóra írta...

de kis cukik! :)

PAncsi írta...

Jaj, ezek nagyon cukik!
No és hogy nyomdázni is lehet velük! :)

bettynova írta...

Az uccsó mani igazán egyedire sikeredett. Tetszett rajtad!

Anett írta...

Nóra: igen, én is szeretem az ilyen mini cukiságokat :)

PAncsi: én is örültem hogy tudok velük nyomdázni, bár tény hogy ebben is ez a három szerepelt az élen. A másik három színből a sötétkékkel nem lehet egyáltalán, a többinél olyan "elmegy kategória" lesz a végeredmény.

Bettynova: köszi :) hát meg is nézték bent a munkahelyen!

Megjegyzés küldése

 

Beautycrumbs Copyright © 2011 -- Template created by Beautycrumbs -- Powered by Blogger