2014. szeptember 10., szerda

Scholl velvet smooth elektromos talpreszelő - teszt

Volt egyszer az első DM kedvencek doboz....., emlékeztek még a benne lapuló Scholl lábápolóra? Én már nem igazán ugyanis eléggé felejthetőre sikeredett ez a készülék.
Kezdjük ott, hogy mikor megjelent akkor nagyon megörültem neki, mert sokat foglalkozom a talpammal/lábammal annak ellenére hogy igazából nem repedezett a sarkam és komoly bőrkeményedésem sincs. Mégis hetente/kéthetente ápolom a lábfejem, áztatom, reszelem és lakkozom a körmeim télen nyáron.
Szóval, mikor megjelent ez a termék izgatottan kerestem a drogériákban, de eleinte még nem sok helyen volt kapható. olvastam róla a véleményeket és egyre jobban vágytam rá - mert milyen szuper kényelmes kis otthoni pedikűr eszközről is van szó. Aztán megláttam az árát és egyből le is mondtam róla, ugyanis látatlanban maximum 3000 Ft-ot adtam volna érte - miután kipróbáltam még ennyit se.. :) főleg nem a 12999 Ft-os árát. Azt hiszem ebből már kitalálhattátok hogy nekem nem igazán vált be ez a készülék.
Problémáim vele:
- sajnos nem ilyenre számítottam, hozzá vagyok szokva a hagyományos kézi reszelőhöz amin látni hogy szedi le a kemény bőrt, ehhez képest ez a készülék csak a felszínt simogatja
- ahhoz hogy érezhetően le is szedjen valamit jó sokáig kell egy-egy területen időzni, addigra a kézi reszelővel már ötször végeznék
- száll minden fele a "bőrpor" (ezt kb úgy képzeljétek el mint mikor körmöt reszelünk, akkor képződő por) és így nem szívesen végzem ezt a műveletet a szobában, inkább a fürdőben ücsörgök nagy nyugalomban unalomban
- eléggé hangos, nem sok választja el egy epilátor hangjától
- és még a pót fejek is drágák hozzá (kb 4000 Ft körül van). Leírás szerint akár 12-szer is lehet használni a fejet...khm...nem kevés ez egy kicsit?
- ez a nevével ellentétben nem elektromos talpreszelő hanem egy polírozó gép
- 4 db ceruzaelemmel működik...nem tudom meddig bírja négy elem de ha lemerülnek ezek is plusz kiadást jelentenek. Legalább elem volt hozzá csomagolva...
Amúgy a szerkezet kialakítása nagyon kézre áll, kényelmes fogni. A forgófej így kép alapján érdesnek tűnhet pedig nem vészes, ha a puha részhez ér akkor sem történik semmi, nem fáj, nem vérzik (mitől is...?). A fej könnyen cserélhető, csak egy kis gombot kell oldalt megnyomni és már ki is engedi a masina.

Ehhez a művelethez egyébként nem kell előáztatni a lábakat, hanem szárazon kell nekiesni. De sajnos ez időben nem rövidíti le a procedúrát mivel - ahogy fent is írtam - ha komoly hatást szeretnénk elérni ahhoz jól meg kell dolgoztatni a szerkezetet. Összességében tehát számomra nem azt nyújtja amit a neve alapján elvárnék, egyáltalán nem helyettesíti a reszelőt - pedig nincsenek nagyon gondjaim ilyen téren. Bevallom 2-3 próbálkozás után el is raktam pihenni.

Ti próbáltátok ezt a készüléket?


Follow Szépség morzsák és egyéb gondolatok

3 megjegyzés:

Katie írta...

Még szerencse, hogy megírtad ezt a posztot, mert én is majdnem elcsábultam egyik nap! Mostanában akármit csinálok a sarkammal, nem az igazi, és már kezdtem unni a kézi reszelőt, de ezek szerint jobb, ha nem áldozok több ezer Ft-ot erre a masinára és ráérős óráimban reszelgetek tovább a hagyományos reszelőmmel...

Anett írta...

Katie: szerintem a hagyományos kézi reszelővel sokkal alaposabb és gyorsabb munkát lehet végezni. Sajnos ár/érték arányban nekem nem adott annyit ez a készülék hogy azt mondhassam rá hogy megéri. Mert ha pár ezer lenne csak akkor azt mondom oké minden másnap előkapom negyed órára és végigsimogatom vele a talpam lesz ami lesz :) de azért én nem ezt vártam volna.

Bar- BeautySaleBlog írta...

.anyukam reszere gondoltam, hu de jo hogy nem vettem meg, foleg ennyi penzert :)

Megjegyzés küldése

 

Beautycrumbs Copyright © 2011 -- Template created by Beautycrumbs -- Powered by Blogger