2013. augusztus 21., szerda

Vichy - Thermal spa élmény

A Vichy termálvizes termékeiből az éjszakai krém nem volt ismeretlen számomra, hiszen a júniusi Pixiboxnak köszönhetően már pár mintát elhasználtam belőle (hamarosan a "Termékminták elfogyasztása projekt" keretén belül látható is lesz), most pedig az egész termékcsaládot egyben is kipróbáltam.
 Leginkább a termálvizes arcpermetre voltam kíváncsi, mivel sosem használtam még ilyen terméket és őszintén szólva nem gondoltam volna hogy bármi pluszt nyújthat egy ilyen. Pedig de. A nagy hőségben pedig kifejezetten függőséget okoz a használata, ugyanis sokkal frissítőbb mint a sima víz, mert nem elpárolog a bőrről hanem beszívódik, így feltölti azt nedvességgel. Így hosszan érezhető a frissítő hatása. Igazából én nem korlátoztam a használatát az arcomra, fújtam belőle a dekoltázsomra is, nagyon szuper volt!
Ez a termálvizes arckezelés három lépésből áll:

Vichy Pureté Thermal 3in1 micellás szerkezetű bőrnyugtató arclemosó

Első lépésként a micellás lemosóval eltávolítom az arcomról a szennyeződéseket és a sminket. Tökéletesen működik szemfesték eltávolításra is, a zselés tus és a spirál sem fog ki rajta. Nagyon kíméletes és hidratáló, száraz bőrűeknek különösen hasznos lehet ugyanis az én normál bőröm a használata után egyáltalán nem vágyik semmiféle hidratáló krémre, ezért sokszor csak ezt használtam magában, illetve az arcpermettel és az éjszakai krémet már nem kentem fel.

Vichy termálvizes arcpermet

Mint fentebb már írtam szuper találmány és igazán frissítő hatású, én dekoltázsra is szeretem használni. Egy-egy fújás mindkét területre, majd megvárom szépen míg beszívódik, de aki nem szeretne várni vele felitathatja a felesleget és máris kerülhet rá az éjszakai krém.

Aqualia Thermal Spa éjszakai arckrém
 
Végül a krém következik, amit én apró ütögető mozdulatokkal dolgozok be az arcbőrbe és a nyakamra is. Kevés kell belőle, így azok a kis méretű minták minimum egy hétig simán kitartottak, szeretem az ilyen gazdaságos termékeket. Reggelre az arcom kisimult és friss lesz tőle, sokkal egyenletesebb lesz a bőrfelszín is. Amikor este ezt használom akkor reggel az én normál/kissé száraz bőröm már nem igényli a hidratálást, szépen lehet rá sminkelni, jól terül rajta a BB krém és az alapozó is.

Összességében az éjszakai krémet mindenképp próbáljátok ki, ha tudtok kérjetek belőle kis tasakos mintát mert tényleg nagyon sokáig elég és szuper a hatása. A micellás lemosó a száraz bőrűek jó barátja lehet, mert szuperül hidratál és nagyon kíméletes, míg az arcpermet olyan extra ápolást ad ami a nyári melegben jólesik a bőrnek.

Ti használtok valamilyen arcpermetet a nyári időszakban?

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 

Beautycrumbs Copyright © 2011 -- Template created by Beautycrumbs -- Powered by Blogger