2012. december 7., péntek

Goodies from - Euro Family, Müller, Deichmann

A karácsony bevásárlás eredményét már láthattátok ITT, de beugrottunk pár egyéb helyre is mert sok minden elfogyott itthon és sikerült egy jó kis akciót is kifognom a Deichmann-ban.

Ezt a szürke, sportosabb magassarkút már rég kinéztem de úgy voltam vele hogy van már annyi cipőm, ezt pedig inkább farmerhez tudnám felvenni - amit jó ha egy héten egyszer hordok - úgyhogy felesleges lenne megvenni. De! Féláron úgy érzem nem hagyhattam ott. 3990 Ft volt, ennyit megér - legalább is először ezt gondoltam, aztán az első nap mikor felvettem...huh... Alacsonyabb a sarka mint a fekete cipőmé amit mutattam ITT, mégis egy gyötrelem benne járni. Pedig vettem bele zselés párnát is, de valahogy úgy van kialakítva a "dőlésszöge" vagy nem tudom hogy mondjam, hogy egyszerűen kifog rajtam. Pedig elég edzettnek gondoltam magam magassarkúak terén.
Aztán felvéve már a kék cipőfűző sem annyira stimmel, valahogy rontja az összhatást, így keresnem kell színben hozzá illő szürke fűzőt.
Az Euro Family-ben (a szokásos édességeken kívül) pótoltam a kedvenc Fa tusfürdőm és vettünk egy Sanex-et is, ennek elég kellemes/semleges illata van ahhoz hogy unisex legyen. Ez utóbbi kb 800 Ft volt, ami nem egy nagy ár egy ilyen jó tusfürdőért, ráadásul giga mennyiség is. A két körömlakk pedig a karácsonyi körmökhöz kell, mert hogyan is alkothatnék fehér és zöld nélkül? :D
A Cadeavera arctonikért kénytelen voltam beugrani a Müllerbe, mert az Euro Family-ben semmilyen nem volt.

Ez a fehér Rose nail lakk egyébként elég rossz minőségű, már bánom hogy az üzletben nem bontottam ki (de akkor meg én lennék az izé...) na mindegy. 290 Ft volt, nem nagy bukás de azért mégis. Az ecsete teljesen össze-vissza áll, teljes körmöt lakkozni vele egy álom lesz....amúgy mintázásra talán használható. A zölddel nincs baj, talán lehetne picit töményebb, mert így inkább csak fedőlakként lehet használni. Ez is 290 Ft volt egyébként.

Ti vásároltatok valamit mostanában?

6 megjegyzés:

PAncsi írta...

Én mindig kibontom a lakkokat amióta olvastam, hogy néhány lakknak hiányzik az ecsete..
Sosem szóltak még rám, amíg nem kezdem el lakkozgatni az üzletben a körmöm, ne is szóljanak :-)
Ezt a zöld díszítő lakkot én is megvettem, szintén karácsonyfa mintázáshoz :-)

Lengyel Zsofia írta...

A cipőcskét én is elfogadnám.. :) Annyira bosszant,hogy alig tudok magamnak cipőt vásárolni,mert a 36-os extrapici lábamra néha még a 36-35 méret is nagy.. :/ De szombaton benézek a Deichmannba,hátha szerencsém lesz. :D

Vattacukor írta...

PAncsi:ezek után én is ezt fogom tenni mert így csak rajzoláshoz tudom használni ezt a fehéret, pedig teljes körömre is szerettem volna, mert nincs fehér lakkom :((

Zsófi: nálam is ugyan ez a helyzet, szintén 36-os mérettel a jobb lábamra általában nagyok a cipők :(

Thündérke írta...

A cipő nagyon bejön :$ habár a kék fűző nekem sem illik bele a képbe :S meg hogy ennyire kényelmetlen.. :/

Ancsa Blogja írta...

Ez a cipő egy álom. Én barnában néztem ki, de most már ez kell. :) Néztem is, de nálunk nincs a méretemben (41-es), de úgyis megyek Pestre a napokban és hátha ott kapok. Amúgy a boltban felpróbáltam a barnát és én meg azt vettem észre, hogy nagyon kényelmes volt amíg fel alá járkáltam. Egy másik cipőt vettem meg, az pedig nekem borzalom. Pedig olyan szép :)

Vattacukor írta...

Ancsa: az a baj hogy az üzletben még nekem is nagyon kényelmes volt :) mentem benne több kört is és nem volt vele gond. Remélem sikerül találnod a méretedben és neked jobban beválik majd mint nekem, hiszen ahány láb annyi cipő! :D

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
 

Beautycrumbs Copyright © 2011 -- Template created by Beautycrumbs -- Powered by Blogger