2012. augusztus 12., vasárnap

Olimpic nails! - NOTD

Természetesen én is követem az olimpiai eseményeket, szurkolok és persze ámulok milyen körömdekorációkat viselnek a sportolónők. Nemzeti színű zászlók, aranyérmek...hát persze hogy megihletett!
 Alapszínnek valami egyszerűbbet szerettem volna de a nude túl semmilyen volt, így egyszínű rózsaszín lett az alap. Mintának pedig az olimpiai számok piktogramjait választottam - találomra amelyik tetszett. Fekete díszítőlakkot használtam a rajzoláshoz, azt hiszem látszik a mintákon hogy apró vonalkákkal alkottam meg az egyes piktogramokat.
 A kedvencem ez a kerékpáros lett, ezt volt a legkönnyebb elkészíteni és szerintem ez lett az egyik legjobban sikerült - leglátványosabb - díszem is! Fényképezés előtt felkentem rá egy átlátszó fedőlakkot azért lett ilyen fényes mind, a jobb kezem már inkább enélkül fényképeztem.
 Gondolkodtam mit kezdjek a jobb kezemmel, végül azzal is megpróbálkoztam és egész ügyesen rajzolok bal kézzel :) Mondjuk itt már van egy kakukktojás, biztos kitaláljátok melyik képecske nem illik a sorba!
 A jobb kéz hüvelykujja volt a legnehezebb festés szempontjából, valahogy sehogy sem állt kézre és ez a körmök kicsit domborúbb is szerintem mint a többi.


Melyik a kedvenc olimpiai sportágatok? Követitek az olimpiai eseményeket?

4 megjegyzés:

Hajnal írta...

Hát ez tök jó. :) Nagyon ügyes vagy. :) Amúgy eszembe jutott még az alapra egy olyan ötlet, hogy az olimpiai karikák színei mehetnének alá. Hiszen egy kézen 5 ujj van, és pont 5 féle karika van. :) De így is nagyon szép. És minden elismerésem a piktogramok kivitelezéséért. Nekem nem ment volna. :)

p.kriszti93 írta...

hát ez baromi jó. nagyon ügyes vagy :)

Nóra írta...

wow de jó lett! :)

Unknown írta...

nagyon ötletes-tetszik! :D

Megjegyzés küldése

 

Beautycrumbs Copyright © 2011 -- Template created by Beautycrumbs -- Powered by Blogger