2012. július 20., péntek

First clutch in action

Nem bírtam kivárni a hétvégét és tegnap felavattam az első borítéktáskám! Nagyon furcsa volt, mert mint mondtam én inkább abba a kategóriába tartozom aki szereti jól megtömni a válltáskáját. Viszont tegnap úgy alakult hogy nem volt szükségem a laptopra, így ezt egy égi jelnek vettem, és a legszükségesebbeket (ami befért) átdobáltam a borítéktáskába :)
És hogy ez mit jelent pontosan? Hát nem sok mindent, ami a képen látszik az egy rúzs, szájfény, telefon, tükör és zsepi. Ami nem látszik mert mélyebben van, az a bérletem, némi pénz, lakáskulcs és ennyi! Természetesen amint beértem a munkahelyemre egyből hiányozni kezdtek az otthon maradt dolgok: fejfájás csillapító, körömreszelő, szemüvegtisztító és az almám - ami abszolút esélytelen próbálkozás lenne beletuszkolni :)
Így néz ki "megtömve", azért látszik rajta hogy kicsit megvastagodott, de ennyit muszáj voltam beletenni, ez nálam a minimum legalja. Szerencsére ugye belül cipzáros így nem hullik ki belőle semmi, a kis patent pedig mágnesen és elég jól tart így csak arra kellett figyelnem hogy nehogy kikapják a kezemből. 
A ruhát nem variáltam túl, csupa fekete darab, semmi extra minta vagy fazon, viszont felvettem a szintén múlt héten vásárolt arany színű vékony övet és egy arany/bronz fényű nagyobb méretű fülbevalót. Más ékszer nem is volt rajtam.
A sminkem is egyszerű lett: egy fekete színt vittem fel halványan a mozgó szemhéjra, kifelé eldolgoztam, arany krémes szemhéjfestékkel húztam tusvonalat majd eldolgoztam hogy ne legyen feltűnő. Az arcomra és a számra is barnás árnyalat került.

Szeretitek a borítéktáskákat? Ti is a pakolós kategóriába tartoztok inkább? :)

1 megjegyzés:

Monic írta...

Csinos vagy, jó, hogy az egyhangú feketeséget megtörted az övvel és a fülbevalóval. A smink is szép, szóval tetszik az összhatás! :)
Nekem ezek a borítéktáskák valahogy nem jönnek be: zavar, hogy tele van vele a kezem, csak kevés holmi fér bele, munkás hétköznapokon biztosan nem ilyet vinnék magammal. Ahogy Te is írtad: hiányozna az alma/csoki, a körömreszelő, a fejfájás csillapító, a tic-tac, a napszemcsi... :)

Megjegyzés küldése

 

Beautycrumbs Copyright © 2011 -- Template created by Beautycrumbs -- Powered by Blogger